Nem kellett volna összevissza köszöngetni, babakocsis ütlegelés lett belőle

bűnügy
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Április 4-én 8 óra 16 perckor Csongrádon, a Szőlőhegyi utcában egy család sétált babakocsit tolva.

A későbbi sértett egy ismerősének köszönt, aki ezt kifogásolta.

A férfi társával rátámadt a sértettre, bántalmazni kezdték, botokkal és a babakocsival is megütötték. Amikor a sértett a földre került, egy késsel pénzt követeltek tőle. Miután nem kaptak, a helyszínről elmenekültek. A férfi 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

babakocsi

A rablás után mintegy két órával a Fő utca melletti parkban a sértett és az egyik gyanúsított családja összeszólalkozott, amit tettlegesség követett. A verekedésnek a helyszínre érkező rendőrök vetettek véget, akik 8 embert állítottak elő a Csongrádi Rendőrkapitányságra.

Ezzel egy időben a nyomozók a rablás elkövetésével megalapozottan gyanúsítható B. Gusztávot is elfogták. A 28 éves csongrádi férfi ellen felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt indult büntetőeljárás. A nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását. Társa ellen országos elfogatóparancsot bocsátottak ki.

A 8 verekedő közül 6 főt szintén őrizetbe vettek a csongrádi nyomozók csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt. A rendőrség esetükben is előterjesztést tesz az előzetes letartóztatásra. (via police.hu)