Gyurcsánynak vagy Bajnainak lehet saját frakciója

parlament
2014 április 09., 11:35
comments 31

Az új házszabály szerint a baloldali összefogással bejutó kisebb pártok úgy sem alakíthatnak saját frakciót, ha a szövetség más tagjai csatlakoznának hozzájuk.

– mondta az MTI-nek Vértesy László, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa, aki kifejtette: az új parlament megalakulásának napján hatályba lépő házszabály szerint képviselőcsoport alakítására az országos pártlistát állító és mandátumot szerző, ugyanazon párthoz tartozó képviselők jogosultak, és frakciót legalább öt képviselő hozhat létre. (Kivéve, ha egy önálló pártlista átlépte a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt, de ötnél kevesebb képviselői helyhez jut, akkor a házszabály alapján kedvezményesen három fővel is megalakíthatja saját frakcióját, de ezt csak az önálló országos listát állító pártok tehetik meg.)

Egy frakcióhoz bárki csatlakozhat, de ekkor is szükséges az öt ugyanazon párthoz tartozó tag, azaz legfeljebb hatodikként léphet közéjük – mondta, és szerinte frakcióalakításra a választás időpontjában ugyanazon párthoz tartozó képviselők jogosultak, ami kizárja annak lehetőségét is, hogy egyes mandátumot szerzett képviselők – a képviselőcsoportok megalakítását megelőzően – más pártba „átjelentkezzenek”, így az MSZP-ből, az Együtt 2014-ből, a DK-ból, a PM-ből és a Magyar Liberális Pártból álló baloldali szövetségnek csupán egyetlen jogi lehetősége van: közösen jogosultak a frakcióalakításra.

Csakhogy a házszabály nem ír olyan feltételről (pdf), hogy a párt tagjának kell lenni. Mivel ugyanarról az országos listáról jutottak be, akár az MLP-s Fodor Gábor, a PM-es Szabó Tímea és a három Együtt-tag is alakíthat közös frakciót. Ha a DK vagy az Együtt-PM saját frakciót alakítana, akkor Fodor Gábor ülhetne be valamelyikükhöz. Vagy Én legalábbis így értettem a házszabályt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.