Lemond a PM teljes vezetése

politika
2014 április 09., 05:13

Karácsony Gergely, a PM képviselői csoportjának vezetője az ATV-ben azt mondta, hogy Szabó Tímea és Jávor Benedek társelnökök, Bakó Krisztina, Scheiring Gábor és Tordai Bence elnökségi tagok és ő május 25-ig lemondanak a párt éléről, és az októberre tervezett tisztújítást előrehozzák. Most még az EP-kampány miatt nem mondanak le.

karacsony_1

Karácsony szerint a választáson elért súlyos kudarc miatt megkerülhetetlen, hogy a felelősséget vállalják:

„Minden, amit el szerettünk volna érni, abból nagyon kevés valósult meg és akkor most finoman fogalmazok.”

Karácsony azt is mondta:

„Nem gondoljuk azt, hogy egy ilyen kudarc után bármelyik ellenzéki párt vezetése megkerülheti a politikai felelősség kérdését.”

Karácsony belátta, hogy a sok kompromisszumnak, amit kötöttek, nem volt haszna, és hogy többet ilyen ne legyen, így nem lesz önálló parlamenti frakciójuk. (Nehéz is lenne, hiszen csak Szabó Tímea jutott be.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.