A magyar politika egyik kedvenc toposza a 2000-es évek elején az volt, hogy ami Lengyelországban történik, az egy-két évvel később Magyarországon is bekövetkezik. Az április 6-i eredmények azt sejtetik, hogy a varsói gyors megint elindult Budapest felé.

Úgy tűnik, Orbán Viktor tisztábban látja ezt, mint a többiek.

A választások egyik legfontosabb jelensége a régi baloldal látványos összetöpörödése és a Jobbik előretörése volt. Ráadásul a két párt dinamikáját és logikáját kivetítve nem nehéz elképzelni egy olyan forgatókönyvet, ahol az MSZP végletesen meggyengül és kispárttá zsugorodik, miközben a Jobbik lesz az egyesszámú ellenzéki párt. Nemcsak arról van szó, hogy a baloldal kifogyott az intellektuális és erkölcsi munícióból, miközben a Jobbik – anti-establishment párt jellege miatt – még mindig komoly hitelességi tartalékokkal rendelkezik. Hanem arról is, hogy egész Európában, a válságból való nagyon lassú, esetenként visszacsúszásokkal tarkított kilábalás eleve a Jobbik-típusú pártoknak fog kedvezni. Amikor ugyanis a választók jelentős része szegény és/vagy reményvesztett, akkor egy modern demokráciában természetes módon olyan pártok felé fordul a politikai széljárás, amelyek a meglévő javak egyfajta újraosztását ígérik.

Általános növekedés híján ugyanis sehogy máshogy nem lehet e szavazókat többletjövedelemhez juttatni.

Magyarországon egy esetleges újraelosztás kevésbé a gazdag magyar–szegény magyar dimenzióban történne, hiszen a honi gazdagok kevesen vannak és nem is annyira gazdagok. Sokkal inkább a külföldi–magyar ellentétpár kecsegtet könnyű retorikai győzelemmel. Külföldi vállalat és termék ugyanis sok van az országban, ezért aztán ezek könnyű – bár elsősorban verbális – célpontot jelentenek.

A Fidesz mint kormánypárt keze valamelyest meg van kötve e kérdésben, mert a hazánkban szolgáltató külföldi cégeket einstandolhatja ugyan, de az innen exportálókat, az évről évre új munkahelyet teremtőkre rettentően nagy szüksége van és ezért nem is nyúlhat hozzájuk – sőt, utóbbiakat kifejezetten szeretni kénytelen. Ha tehát a kormánynak nem sikerül a következő években érzékelhető életszínvonal javulást felmutatnia, akkor tér nyílik egy, a külföldieket úgy általában célba vevő ellenzéki politikai retorika kibontakozásának. Bár elméleti lehetőség van arra, hogy ezt a szerepet a magyar baloldal is felveszi, az MSZP esetében ezt nehéz elképzelni. A Jobbiknak viszont kifejezetten könnyű volna még inkább ebbe az irányba mozdulni (arról nem is beszélve, hogy keleti barátaik milyen hálásak is lennének nekik ezért).

Ez a helyzet ráadásul a Fidesznek is előnyös lehet.

Ilyenkor ugyanis a tovább erősödő, meghatározó ellenzéki erővé váló Jobbik minden bizonnyal számos, korábban a Fideszben csalódott szavazót is kényszerű kormánypártivá tenne. Arról nem is beszélve, hogy ezzel lényegesen könnyebbé válna a bejövő külföldi tőkére nagyon rászorult kormány külpolitikai helyzete.

Számottevő baloldali ellenzék híján, egy 30 százalékos Jobbik ellenében valamennyi nyugati ország a Fidesz sikerének szurkolna.

Hirtelen a külföld szemében is érthetővé válnának a Fidesz végrehajtó hatalmat erősítő intézkedései, hisz azzal a párt az európai szélsőjobb felemelkedése elleni küzdelem élharcosává avanzsálna.

Nézzük meg, hogy nézne ki ebben a helyzetben Magyarország politikai térképe: megszűnt baloldali pólus, annak szavazóit és helyét átvevő, 30 százalék körüli radikális, EU-ellenes jobboldal, és egy ennél valamivel nagyobb és mérsékletebb jobboldali kormányzó erő. Ez bizony a lengyel képlet, ahol immáron hat éve ezek a viszonyok. Ebben a helyzetben az egyébként fantasztikus stratégának nem nevezhető Donald Tusk lengyel miniszerelnököt gyakorlatilag Európa egyik bölcseként kezelik. Miközben magánnyugdíjrendszerükkel már végrehajtotta az Orbán-féle einstand-trükk közel felét, egyetlen komolyabb európai politikus sem mondott neki még csak egy ejnye-bejnyét sem.

Aki azt gondolja, hogy Orbán Viktor fejében nem fordult meg ez a forgatókönyv, az hallgassa meg még egyszer a választás éjszakáján elmondott győzelmi beszédét. Ott a miniszterelnök kifejtette, hogy a diadal üzenete, hogy az ország nemet mond a gyűlöletre és nemet mond az Európai Unióból való kilépésre. Szerintünk a miniszterelnök már a lengyel felállásra készül, azon dolgozik.