Kétségbeesetten sírt az elveszett bébifóka a svéd kikötőben

ÁLLAT
2014 április 12., 12:17
comments 8

Rendkívüli jelenetre lett figyelmes pénteken az Associated Press (AP) hírügynökség Sundsvallban, a Svédország keleti részén fekvő kikötővárosban. Következezen a jelenet egy fókakölyök főszereplésével:

Az eset élénk érdeklődést váltott ki a világsajtó legkülönfélébb részeiben, és megosztotta mind a médiát, mind az olvasókat.

A brit közszolgálati BBC semleges hangnemű tudósítást közölt, és kiemelte, az állatból "turistalátványosság" lett. Hasonlóan járt el a Washington Post, ami szintén tartózkodott a véleménynyilvánítástól, és csak a szikár tényeket, illetve a videót közölte.

"Úristen, nem akarnád megölelni és örökre megtartani?"

- tette fel a kérdést ugyanakkor a Daily Picks and Flicks című, elsősorban virális tartalmak népszerűsítésével foglalkozó oldal.

seal

Lényegesen más megközelítést választva erkölcsi dimenzióba helyezte az esetet a Gawker tudományos érdekességekkel foglalkozó blogja, a Sploid. "Ahelyett, hogy az emberek segítettek volna a fókának, elkezdték filmezni. Jellemző ez napjainkra. Ezért is úszott el a végén, mintha csak azt üzenni az embereknek, na jól van, akkor kapjátok be" - elemzi a jelenetet a blog.

"De aranyooooooooos <3 "

- szögezte le mindezzel egyidőben az AP Youtube-csatornájának egyik kommentelője, Niel Casas.

"Vajon visszatalált a családjához? Ugye igen? Remélem igen! Szegény"

- tette hozzá egy másik kommentelő.

"Ez azért nem olyan ritka egy olyan régióban, ahol fókák élnek"

- jelentette ki ugyanezen videó alatt Mattias Svensson kommentelő. Egy másik internetező pedig így foglalt állást:

"Aranyos meg minden, de mégis mi ebben a hír az AP-nél?

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.