Hét gyermekét ölhette meg ez az amerikai nő

Tbg
bűnügy
2014 április 14., 08:20
comments 102

Egészen horrorisztikus sztori kerekedett ki egy garázs hétvégi kitakarításából az amerikai Utah államban. Amikor a férfi volt felesége kartondobozaitól akart volna megszabadulni, egy csecsemő holttestére bukkant. A kiérkező rendőrök további hat hullát fedeztek fel.

photo_camera A rendőrség fotója Megan Huntsmanről.

A 39 éves Megan Huntsman már nem él volt férjével, a férjnek pedig a rendőrség eddigi információi szerint nem volt tudomása arról, hogy felesége terhes lett volna 1996 és 2006 között, amikor a gyerekek születhettek.

A nőnek van három idősebb gyermeke 13 és 20 év közöttiek, akik még mindig apjukkal élnek abban a házban, Pleasant Grove-ban, ahol a holttesteket megtalálták. A ház a volt férj szüleié.

Nem hisszük, hogy a férj tudott volna a terhességekről

- mondták a nyomozók az AP hírügynökségnek, mire az újságíró arról érdeklődött, hogy ez mégis hogyan fordulhatott elő, ezt a választ kapta:

Na, ez az egymillió dolláros kérdés!

A szomszédoknak sem tűnt fel semmi gyanús, egyik szomszédja arról számolt be a helyi Salt Lake Tribune-nek, hogy annak idején még unokáját is rábízták Megan Huntsmanre, és nagyon jó dadának bizonyult. (Guardian/AP)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.