Juhász Ferenc is nekiment Mesterházynak

Az egykori hadügyminiszter ezt posztolta facebookjára:

A "tanmese" sokféle verziója ismert, de a tanulság egy és ugyanaz: Nagybeteg cégvezető okítja fiát, hogy mit és miként kell tennie a vállalat irányítása során! Három borítékot ad át, azzal a kikötéssel, hogy sorrendben és akkor nyissa ki, ha tényleg nagy bajok vannak. El is érkezik az idő, amikor a fiú tanácstalanságában ki bontja az első borítékot.FOGD AZ ELŐDEIDRE AZ ÖSSZES BAJT! - szólt a javaslat. Így is tett a fiú, mindent ráfogott az elődeire és úrrá is lett a nehézségeken. Eljött azonban az idő, amikor ismét megoldhatatlannak tűnő problėmával találta szembe magát, nyúlt is a második borítékhoz., amelyben ez állt: SZERVEZD ÁT A CÉGET! Ekkėnt is tett ės stabilizálni tudta helyzetét. De csakhamar az ismėtelt gondok miatt, a harmadik borítékhoz nyúlt, hiszen azok a tanácsok segítettek, amelyeket korábban kapott. Az utolsó levél ezt tartalmazta: ÍRJ HÁROM BORÍTÉKOT !

Azt hiszem jó lenne tudni, hogy az MSZP vezetése hányadik borítéknál tart?

Nagyon epés. Juhász amúgy kipottyan a parlamentből, munkát még nem keres, a párton belül szeretne elhelyezkedni.