Miatta lett olyan sikeres a milliárdos Gattyán György

Az EOS-módszerrel (Expert-Operator System) először fél éve foglalkoztunk részletesen. Eredetileg a pornómilliárdos Gyattyán György cégéről, a Doclerről akartunk írni, így akadtunk bele az EOS-ba.

Ez egyfajta szervezet-, vagy személyiségfejlesztési tanfolyamnak tűnt, amin a Docleres dolgozóknak érdemes részt venniük. Ami saját bevallása szerint Gattyán életét is megváltoztatta. Aminek sikereit köszönheti.

Aztán, ahogy egyre több docleres dolgozóval beszéltünk, az EOS már inkább látszott valami fura, orosz gyökerű misztikus szektának, mint bármi másnak.

Akkor, tavaly októberben kerestük az EOS vezetőit, szerettünk volna tőlük is hallani "legendás" módszerükről. Hiba írtunk nekik, és hívtuk őket, nem válaszoltak. Kikerült a poszt, nem valószínű, hogy túl hízelgőnek találták.

Aztán fél évig nem történt semmi.

Kb. két hete viszont teljesen váratlanul felhívott az egyik munkatársuk. Azt mondta, hogy az EOS most kész kiállni a nyilvánosság elé. Meg azt is, hogy

"az elmúlt hónapokban sok félreértés jelent meg velünk kapcsolatban, és ezeket szeretnénk most tisztázni."

Olyan ritkán fordul elő, hogy egy ilyen csoport maga hívjon össze sajtótájékoztatót, meg szervezzen bejárást a "főhadiszálláson". Amikor például a Népek Temploma hívott meg újságírókat Jonestownba, annak nagyon rossz vége lett. A képzeletemben már olyan vad és félelmetes hely volt a Normafa Hotel, ahol az EOS működik, mint a Guyana-i dzsungel.

El kellett mennem.

Ennyi csinos ember a világon nincs

Az egész esemény tökéletesen indult. A létesítmény bejáratánál őrök, talán egy CB-rádió. Ha 12 éves koromban keveredek ide, már csak ezért belépek.

Mindenhol nagyon csinos hostessek. Tizenöt méterenként áll egy lány a kertben, és kedvesen mosolyog. Bent még több nő miniszoknyás egyenruhában.

Tényleg minden EOS-ember úgy néz ki, mintha egy fitneszmagazinból lépett volna elő. Ők lehetnének a fogyókúrás tanácsok Prezije, ha azt árulnának, és nem zavaros filozófiát.

Nem merek üdítőt kérni, a tömeges öngyilkosságoknál is mindig abba kevernek valamit.

Szétszakítjuk, és transzformálódik

Sajnos viszonylag hamar kiderült, hogy nem fogyókúrás tanácsokat árulnak. Lengyel Sándor, az "_"_iskola_"_" vezetője próbálja elmagyarázni, hogy mit csinálnak. Szinte leírhatatlan, ami történik. Egy ember beszél, szavakat mond, de azoknak semmi értelmük sincs abban a konkrét sorrendben. Utoljára a kisgazda Hegedűs Péternél láttam valami hasonlót, de ő maga volt a két lábon járó koherencia ahhoz képest, ami itt folyik.

Mutatok egy példát, kérem, hogy figyeljenek! Lengyel Sándor bemutatkozását hallják:

"Mikor megkérdezték tőlünk, hogy mi ez az EOS régen, akkor mi elmondtuk nagyjából, de ez egy nagyon nagy tudomány, ahhoz, hogy 5 percben vagy egy órában meg lehessen értetni. (...) Az oktatásaink, azok főleg asszociatív oktatások. Ez azt jelenti, hogy nem konkrétan mondjuk meg, hogy mit kell csinálni, hanem az embereknek hagyjuk a szabadságot, meghagyjuk a szabadságot, hogy saját maguk eljussanak a célig. Tehát ha valamit meg szeretnének tanulni, akkor mi körbeépítjük ezt a valamit, és ők saját maguk fognak rájönni arra, hogy pontosan mi, a saját szavukkal fogják megfogalmazni, és alkalmazni az életükben."

Nem fogom minden tézisüket felsorolni itt, de ezt még engedjék meg!

 "(...) a két ember pontosan úgy él, mintha egy szisztéma lenne. Nem egy ember. Egy szisztéma. Ezt a rendszert lehet fejleszteni. Ha egy szisztéma, akkor a rendszeren belül a kapcsolatok útján az egyik emberből a másikba át tud menni információ, az alapján, hogy energiát közlünk. Energiát közlünk azzal, hogy a kapcsolatot szétszakítjuk valamilyen módon, és ez transzformálódik."

Most biztos azt gondolják, hogy így leírva értelmetlennek tűnik ugyan, de ha élőben hallották volna, akkor egész más lenne. Hát akkor tessék!

Ez az ölelkezve sétálás egyébként a szisztémát, a rendszert szimbolizálja. Ha ez valakinek nem lett volna EGYÉRTELMŰ.

Lehet, hogy nekik nem szóltak, hogy a "tudomány" szó, az már foglalt?

Az ezt követő 2 órában ennél értelmesebb mondatok senkinek sem hagyták el a száját. Szóval Lengyel egyáltalán nem hazudott azzal kapcsolatban, hogy ezt az EOS dolgot csak nagyon lassan lehet megérteni. Sőt, szerintem egyfajta speciális lelkület nélkül egyáltalán nem is lehet.

Az viszont ezekhez képest feltűnő volt, hogy a módszerükkel kapcsolatban milyen gyakran használják a

"matematika" illetve a "tudomány"

szavakat.

Tóth Emesét, a másik fontos oktatót hallják:

"Amit mi matematikának hívunk, azt nem hívja a világ matematikának. A matematika, amit leír, az a világban nem leírás, az maga a világ. Ezért nekünk a matematika a virtualitás, amivel leírjuk a világot. A matematika soha nem hagyja ki azt a sanszot, hogy kontrolláljon. Ezt a gyakorlatba is átvitték, mi kontrolláljuk, így lehet nekünk vizsgarendszerünk is, így mondhatjuk azt, hogy mindenkit meg tudunk tanítani erre."

Szegény matematika :(

Később a forbes-os Pál Zsombor rákérdez a tudomány részére is, és kiderül, hogy eddig azért nem dokumentálták saját eredményeiket, mert el voltak foglalva a fejlődéssel, de már készül a könyvük, és abban minden fontos benne lesz. Az is kiderült, hogy a legfontosabb tudományos alapvetéseket a módszer eredeti, orosz kidolgozói már lefektették, csak azok meg még nincsenek lefordítva magyarra.

Azt elfelejtettem mondani eddig, hogy valószínűleg az egész esemény elviselhetetlen lenne, ha nem a világ legkényelmesebb babzsákjain kellene ülni (feküdni), miközben az előadókat hallgatjuk.

A fogyókúrás tanácsok mellé én még ezeknek a babzsákoknak a szabadalmaztatását és sorozatgyártását látom üzleti szempontból nagy lehetőségnek. Mármint ha az EOS-nak a tudományos életbe mégsem sikerül berobbannia.

Veszélyes vagy csak vicces?

Egy ilyen EOS-féle társaságnál két igazán fontos kérdés van:

  • Elhiszik a saját ideológiájukat, vagy cinikusan csinálják?
  • Veszélyes-e, amit nyomnak?

Az együtt töltött pár órából nekem úgy tűnt, hogy Lengyel Sándor és partnere, Tóth Emese maguk is elhiszik, amiket mondanak. Tehát az EOS az ő fejükben egy létező dolog. Kicsit képlékeny, meg tényleg annyira bonyolult, hogy senki más nem érti meg igazán. De ők megcsinálták vele az életüket. És biztos van még a környékükön ember, aki az egzisztenciáját ennek a "nagy tudománynak" köszönheti.

A dolog közben nem veszélytelen.

Bár a program végén, a közvetlen beszélgetésben kicsit eltáncoltak az ezzel kapcsolatos kérdések elől, de előtte többször felvetődött, hogy a módszer az egészségre is jó hatással lehet. És innen meredek a pálya.

Mert az, hogy emberektől elkérnek egy-egy hétvégére 80 ezer forintot az magában nem baj.

Én inkább megveszek egy tetszőleges könyvet az ingáról az Édesvíz Kiadótól, esetleg leszedem a Mastert, ha ilyesmi élményekre vágyom. De nem kell mindeninek ugyanígy tennie.

Ha senkit sem köteleznek rá, hogy menjen, és fizessen, valaki pedig szabad akaratából úgy dönt, hogy neki ez az EOS ennyi pénzért kell, akkor hallgassa. Ha van, aki fizet, akkor Lengyelék miért ne kérnének érte pénzt?

Ehhez képest azt ígérni, akár csak közvetve, hogy az EOS nagy tudományától majd valaki meggyógyul bármilyen betegségből, az húzós. Még akkor is, ha Tóth Emese dolgozott orvosként életében.

Most megint Lengyel Sándort hallják:

"Én megélem a beteg embernek a betegségét, és elvezetem az egészség felé, úgy, hogy ő egészséges lesz."

Ugyanő pedzegette, hogy például a meddőséggel kapcsolatban is kínálhat válaszokat a módszerük.

A remény hal meg utoljára

010_2014-04-11_eos_sajtotajekoztato_IMG_5365

A helyszínen egyébként viszonylag hamar választ kaptam az egyik legizgalmasabb kérdésre. Arra, hogy miért áll ki egy ilyen csoport önszántából a nyilvánosság elé, miközben sejthetik, hogy nem csak elismerést fognak kapni.

Kiderült, hogy azért vállalták ezt be, mert szeretnék a "nagyközönségnek" is elérhetővé tenni a módszert. Eddig az EOS jórészt a Docler dolgozóit és vezetőit "oktatta", mostantól viszont ha jól értettem bárki jelentkezhet. Már aki ki tudja fizetni a napi 40 ezer forintot, amibe a dolog szállással és ellátással kerül.

Szóval az eddiginél több pénzt szeretnének keresni.

Éppen ezért a bejáráson nagyon gusztusos kis sajtóanyagokat osztogattak, leírásokkal, színes prospektussal. Az egyik papír hátoldalán egy suta kis angol nyelvű versike van Lengyel Sándor tollából.

EOS prospektus

Arról szól, hogy az egyik ember szeméből azt lehet kiolvasni, hogy a világunk megérett a pusztulásra, a másik hangjából meg azt, hogy nem. És hogy ő nem tud dönteni ebben a kérdésben, de abban bízik, hogy aki őt látja, az egyértelműen bizalmat szavaz az emberiségnek.

Hát nem tudom.

Ha a közeljövőben felveszi velünk a kapcsolatot egy fejlettebb idegen civilizáció, akkor azért remélem, hogy nem őt küldjük tárgyalni velük.