Új, ún. teljesen reménytelen szakaszába lépett az eltűnt maláj gép utáni kutatás

Ötven nappal eltűnése után új szakaszba lépett a Malaysia Airlines MH370-es járata utáni kutatás. Tony Abbott ausztrál miniszterelnök szerint arra már semmi esély nincs, hogy a gép bármely darabja az óceán felszínén legyen, úgyhogy most már más módszerekkel kell kutatni utána.

Eddig a gép egyetlen darabját sem találták meg, igen kevés az esély rá, hogy most hirtelen előkerüljön. Ennek ellenére Abbott szerint mindent megtesznek, "amit emberileg és az ésszerűség határán belül" meg lehet tenni.

Most egy 80*700 kilométeres, vagyis kicsit több mint fél magyarországnyi területet terveznek átvizsgálni tengeralattjárókkal, ez úgy 6-8 hónapig is letarthat. (MTI)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.