Még mindig nem ismerjük a Rogán-vagyon eredetét

POLITIKA
2014 április 30., 08:23
comments 57

Emlékeznek még, amikor a választások előtti héten Rogán Antal többször is kijelentette, hogy a választások után vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez maga ellen, tisztázandó, hogy miből lett elég pénze több tízmillió forintnyi ingatlan megvásárlására, ha világ életében csak a politikában dolgozott?

A választások előtt tíz nappal írtunk először arról, hogy Rogán Antal március 21-én hirtelen módosította vagyonnyilatkozatát. Mint kiderült, éveken át hibásan tüntette fel tulajdoni arányát budapesti otthonában. Korábban azt írta, csak felerészben tulajdonosa egy 149 négyzetméteres lakásnak, de tíz napon belül kiderült, hogy száz százalékban tulajdonosa, és hogy a lakás alapterülete időközben 185 négyzetméterre nőt.

Aztán kiderült, hogy tartozik hozzá garázs és egy 95 négyzetméteres tetőkert is - amiből az előbbit utólag bele is írta a vagyonnyilatkozatába. És hogy van még egy 70 négyzetméteres lakásrészük is a pasaréti Pasa Park lakóparkban. És egy balatoni házuk, ami szintén nagyobb annál, amit a vagyonbevallásban írt. Ahogy az autója is.

Az is kiderült, hogy Rogánék havi kiadásai meghaladhatják a frakcióvezető bevallott jövedelmét.

Ekkor ígérte Rogán, hogy maga kezdeményez maga ellen vagyonosodási vizsgálatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál.

Hogy ezt megtette-e, arról a NAV az adótitok miatt nem adhat felvilágosítást. Rogán Antalt először 13 napja kerestem először azzal, hogy végül kezdeményezett-e maga ellen vagyonosodási vizsgálatot, és ha igen, mikor tervezi közölni ennek eredményét. Azóta többször is. Legutóbb kedden. Választ még nem kaptam.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.