Kurt Cobain-múzeum nyílt a hatvani Grassalkovich-kastélyban

Hatvanban születtem. Ha kinézek a város közepén tornyosuló Grassalkovich-kastély keleti szárnyának ablakán, egyszerre látom a házat, ahol gyerekkoromban éltem, az iskolát, ahová nyolc évig jártam, és a tanácsházát, ahol az apám dolgozott. Mindez, a kastély, a tanácsháza, az iskola és a szülői ház egymástól legfeljebb ötven-ötven méterre. Kicsi ez a város, nincsenek távolságok.

A Grassalkovich-kastély ott tornyosult az egész gyerekkorom fölött, ahogy ott tornyosult minden hatvani fölött az elmúlt háromszáz évben. Úgy tornyosult, hogy az utóbbi évtizedekben oda élő emberfia be nem tehette a lábát, mert a kastély ez alatt az idő alatt végig zárva volt. Rohadt elfele szép lassan. Korábban volt kórház meg rendelőintézet, még korábban technikum, és még korábban szovjet laktanya (ők tüzelték el a bútorokat, szól a felelősséget hárító kisvárosi legenda, ami gondosan sötétben hagyja a jó hatvaniak szerepét a berendezési tárgyak eltűnésében). Gyerekkoromban még én is jártam a kastélyba, fogorvoshoz, injekcióra, meg hogy kiműtsék a kullancsot a nyakamból; megfordultam sok klórszagú, kórházzöld helyiségében, de abban a teremben, aminek az ablakából egyszerre látszik a ház, ahol születtem, az iskola, ahová jártam, és a tanácsháza, ahol az apám dolgozott, soha nem tehettem be a lábam. Nem is sejtettem, hogy létezhet ilyen terem, hogy létezhet ilyen ablak.

Fotó: Fortepan/Kurutz Márton 1950.

Aztán bezárt a kastély, és szép csöndben rohadt tovább évtizedekig. Volt, hogy lefestették az egyik szárnyat, csak hogy történjen már vele valami, és a posta felőli oldalon nyílt egy közösségi ház; később felújították a tetőt, de a teljes rekonstrukcióra vagy pénz nem volt, vagy ötlet. Vagy egyik sem. Az elmúlt harminc évben akármikor hazamentem a szüleimhez, és kifogytunk a témákból, mindig előkerült a kastély.

– Hát a kastéllyal mi van?
– Nincs azzal semmi. Se pénz, se ötlet. Ebben a megyében Egernek jut a legtöbb pénz, Gyöngyös a második. Hatvanra soha nem jut semmi.
– Ja persze, oké.

És ez így ment évtizedeken át.

– Kastély?
– Semmi.
– Oké.

Miután bezárták, a hatvani kastély a város teszetoszaságának, elszigeteltségének, nincstelenségének első számú szimbólumává vált. Aztán jött a fideszes városvezetés, és a fideszes városvezetéssel, ki gondolta volna, megérkezett Hatvanba a pénz is. Idén március végén ünnepélyes átadták a felújított Grassalkovich-kastélyt, benne egy Széchenyi Zsigmondról elnevezett vadászati múzeummal. Hatvan fellélegezhetett: hatvan évnyi hányattatás után újra eredeti pompájában tündököl a város büszkesége. Eddigi szégyene: mostantól büszkesége.

Anyámmal és a húgommal megyünk megnézni a kastélyt. Vasárnap van, anyák napja, és anyám sem járt még a kastélyban, hiába nyílt meg két hónapja. Megvárt vele minket; két álló hónapig várt vele. Ekkora szám, hogy megnyílt a kastély. Oldalt, a postától indulunk, aztán kerülünk, és szemből közelítünk, azzal az óvatos tisztelettel, ami csak egy háromszáz éves kastélynak kijárhat. Megérdemli a tiszteletet. Ugyanolyan, talán egy kicsit halványabb barokksárga, mint amilyenre időtlen idők óta minden falusi templomot festenek az országban. De a sok fehértől, ami a sárgát kíséri, egészen légiessé válik az épület, és szinte virít a május eleji borongásban. Hatalmas, méltóságteljes tömb ebben a porhoz ragadt környezetben, ahol évtizedek óta a Tízemeletes a legmagasabb épület – Gyöngyösön bezzeg van egy Húszemeletes –, és hacsak valami csoda nem történik, így is marad örökre. A kertje, a Kastélykert, ami gyerekkoromban félig a kórházhoz tartozó, félig senkiföldje dzsungel volt, most ha nem is egy Versailles, de az eredeti állapotot, a fasort, a szökőkutat és a sétányokat a lehetőségekhez képest megőrző, arányos park.

A kitömött nyúl talákozása a műanyag ponttyal

Hatvanban azt beszélik, hogy amikor kiderült, hogy múzeum lesz a kastélyban, kihirdették: akinek van a birtokában bármilyen berendezési tárgy (magyarul: aki az elmúlt hatvan éveben saját kezűleg vagy családilag bármit elzabrált a kastélyból), ajánlja fel megvásárlásra, és a múzeum megveszi tőle. A bőkezű ajánlat híre megmozgatta a jó hatvaniakat, akik fényes nappal, a nyílt utcán beszéltek a kastélyból annak idején az éj leple alatt kihordott, de most jó pénzért eladható bútordarabokról. Volt asszony, aki állítólag többek füle hallatára kijelentette (ne feledjük: fényes nappal, a nyílt utcán) hogy ő tudja ám, ki vitte haza annak idején a kastélyból a sezlonyt. Ott van máig a nagyszobája sarkában. Hiába, az ajánlatra senki sem jelentkezett, vagy legalábbis nem jött össze annyi bútordarab, amivel akár a kastély egy kisebb szobájának berendezését meg lehetett volna oldani.

Hogyan lett akkor a Grassalkovich-kastélyból világszínvonalú, korszerű, egyszerre informatív és hagyományőrző vadászati múzeum?

Sehogy.

A berendezés stílusa saját gyártmányú meghatározásom szerint konszolidált vadászmodern. Ami kő volt, az jórészt megmaradt, ami új, és feltehetően direkt ide készült, az meg bőr és fa. A szekrények, az ülőkék és a tárolók pont úgy néznek ki, mintha egy angol nemes vadászati célra átalakított Land Roveréből származnának: lekerekített élek, velúr borítás, finom, modern, mégis arisztokratikus hangulat. Megtapogattam, szinte biztos, hogy bőr, vagy legalábbis nagyon jó minőségű alcantara. Van némi üveg is, kevés, fémet se sokat nem láttam, a járókövek rendben vannak, sőt akad olyan terem, ahol sikerült elfogadhatóan restaurálni az eredetit. A lépcső is megmaradt, ahol letöredezett, azt normálisan kijavították. A falak fehérek mindenhol, van, ahol tapétabetétesek, és igen, van, ahol nem ér össze a két tapétacsík. De ez a kisebb baj.

kiall_karp_med

A nagyobb baj az, hogy ez a kiállítás nincs se rendesen kitalálva, se rendesen megrendezve, és magán a kastélyon kívül kevés indokot tudnék mondani, amiért bárkinek, aki elmúlt tízéves, és semmi köze Hatvanhoz, érdemes lenne felkeresnie a Széchenyi Zsigmond vadászati múzeumot. A kastélyt és a kertet, azt igen. De a múzeumot?

Mondom ezt úgy, hogy engem ugyan gyakorlati szinten egyáltalán nem érdekel a vadászat meg a halászat, elméleti szinten viszont minden érdekel, még a vadászat meg a halászat gyakorlata is. Mióta van Fishing & Hunting channelem, képes vagyok ottragadni a Bojlis horgászat mesterfokon 2. része előtt, ha pedig a magyar vérebek vérvonaláról van szó, esetleg három gumicsizmás lengyel medvére vadászik Svédországban, egy sebzett vadkan se tudna elüldözni a tévé elől. Kicsit szégyellem, de még olyan is van, hogy az érdekes részeket visszatekerem.

Sajnos az a helyzet, hogy a Fishing & Hunting amatőr műsorkísérleteiből fél óra alatt többet tudok meg arról, mi a vadászat, mint a Széchenyi Zsigmond vadászmúzeum összes kiállítási tárgyából együttvéve. A kitömött nyúl (őz, borz, hiúz, stb.) még csak-csak, főleg annak, aki életében nem látott még kitömött nyulat. De van itt kiállítva műanyag ponty, épp olyan minőségben kidolgozva, mint a kínai piacon kapható zacskós műanyag játékállatok, csak ez a ponty nagyobb, majdnem akkora, mint egy kisebb méretű igazi ponty, és rá van írva, hogy "Ponty". Illetve még az is, hogy "Carp". Ja, és további pontyszerű lények úszkálnak egykedvűen néhány zavaros vizű akváriumban. A Széchenyi Zsigmondnak szentelt szobában egyértelműen innen-onnan összehordott, jellemzőnek gondolt berendezési tárgyak és személyes használati eszközök, amiknek láthatóan csak érintőlegesen van közük a híres vadászhoz, a horgászbotokról pedig megtudjuk, hogy manapság már szénszálból meg kevlárból készülnek, aztán ott van kilógatva egy csomó használt horgászbot, ki tudja, honnan.

A kitömött nyúl, hát az meg egy kitömött nyúl.

A szarvastrófeák viszont nagyot ütnek, főleg hogy van köztük világbajnok is, de amúgy az interaktív érintőképernyőket leszámítva (a széchenyis persze le volt fagyva) ugyanez a kiállítás a 70-es években kitűnőnek, a 80-asokban elfogadhatónak számított volna, csakhogy azóta éppen háromszor lépett túl rajta a világ. Mégis az a legérdekesebb, hogy ez nem feltétlenül a kiállítás rendezőinek hibája.

Mi legyen a kastéllyal?

Itt ugyanis nem az volt a fő kérdés, hogy hol helyezzék el az idáig összegyűjtött, példátlanul értékes vadászati-halászati vonatkozású kiállítási tárgyakat, például a kitömött nyulat és a műanyag pontyot. Az volt a kérdés, hogy mi legyen a kastéllyal.

És erre kérdésre Hatvanban a legnagyobb jó szándékkal sem lehet helyes választ adni. Hatvanban ugyanis semmi sincs. És ezt úgy tessék elképzelni, hogy tényleg semmi. Ha van is valami Hatvanban, az arra bőven nem elég, hogy egy reprezentatív, több ezer négyzetméteres (pontosan 4500), csilliárdokból (pontosan 3,15 milliárd) felújított kastélyban kellene megemlékezni róla.

A hatvani Grassalkovich-kastély (Google Earth)

Egy híres ember jót tenne, arra talán fel lehetne húzni egy kisebb szobát az alagsorban, ahogy szegény Kurt Cobain egész életében utált, porbafingó szülővárosa próbál posztumusz hasznot húzni a rocksztárból, de Hatvanban híres ember se nagyon született. Széchenyi Zsigmondnak meg nagyjából annyi köze van a városhoz, mint Kurt Cobainnek. Természeti érdekesség zéró, se a Mátra nincs elég közel, se az Alföld. A város Szajnája, a Zagyva nem más, mint egy fűvel-sással benőtt, észrevehetetlenül csörgedező vízfolyás egy hozzá képest himalájányi gát tövében, mert évente egyszer azért ki szokott önteni a folyó, becsületére legyen mondva. Talán egy időszakos kataszrófakiállítás?

Arra a kérdésre, hogy mi van a városban, a környezetismeret-órán annak idején azt kellett válaszolni, hogy "Hatvan fontos vasúti csomópont, híres cukorgyáráról és konzervgyáráról". Nem egy Párizs, lássuk be. Mára a vasútnak lassan befellegzik, a csomópontsággal együtt, és se cukorgyár, se konzervgyár – egyébként is kétséges, hogy érdemes lenne-e egy bezárt és lebontott konzervgyárnak egész kastélynyi múzeumot szentelni, Aranyfácán ide vagy oda. Valószínűleg nem.

Szóval mivel Hatvanban semmi sincs, lett ez a vadászat. Here we are now, entertain us, ahogy Kurt Cobain mondaná.

Fotó: vadaszatimuzeum.hu

Háromszáz éves patina, az van; entertainment value, az nincs. Olcsó párhuzam, de a hatvani Grassalkovich-kastélyról nem tud nem eszembe jutni a budapesti négyes metró. Extravagáns építészeti megoldások, lélegzetelállító terek, minőségi anyagok és kivitelezés (a kastély mosdói simán beférnének a New York-i MoMA-ba, és nem ám mosdóként, hanem kiállítási tárgyként), csak éppen azt nem érti senki, hogy minek.

Volt a városban egy pusztulófélben lévő kastély, és ki kellett találni valamit arra, hogy ne pusztuljon tovább. Most egy káprázatosan felújított kastélyban megtekinthető egy közepesnél is gyengébb múzeum, minőségi szaniterekkel. Ha ez volt az ára a Grassalkovich-kastély újjászületésének, mondjuk úgy, megérte. Merthogy ezek a falak akkor is állnak majd, amikor valaki az utolsó kitömött nyulat is hazavitte, és beállította a nappali sarkába. Igen, oda, a sezlony mellé.

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.