A NER örökös miniszterelnök-helyettese, a pártszövetség másik feje, a győzelmi színpad állandó kelléke az árnyékból kíséri a kampányt.
A gyerekek arcát nem takarták ki.
Miután szombaton egy kisebb rendezvényt tartottak a városban, ahol épp a Fidesz tartott háborúellenes gyűlést. A Tisza párt úgy tudja, legalább két cégről van szó. A NAV szerint nem volt razzia, hanem kockázatelemzés alapján ellenőriznek.
A miniszterelnök nem kért bocsánatot, csak egy „félrement” mondatról beszélt. Aztán beleállt: szerinte „bűnözők, bandába szerveződve, egy párt megbízásából csináltak balhét” a gyöngyösi Lázárinfón.
Orbán és a DPK-karaván Hatvanban, a Tisza bemutatja a valódi programját, Lázár ellen tüntetnek a Kossuth téren, Hiller haver vezetésével odacsap az MSZP választmánya, évet értékel a DK.
A rendőrség nyomoz, a mentőst kirúgták.
Sorban romlanak el a biztosítóberendezések.
Sikerült tárgyalnia az 50 milliárdos beruházást tervező kínai Xinzhi és a Nemzeti Befektetési Ügynökség képviselőivel is.
Horváth Richárd szerint partneri és pozitív hangulatú volt a megbeszélés.
Szijjártó Péter hétfőn jelentette be a Xinzhi beruházását, de Horváth Richárd polgármester szerint velük erről senki sem egyeztetett.
Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk…
Húsz nap alatt készült el a pártfőtitkár születésnapjára a szovjet típusú, gasztronóm rendszerű bolt.
Egyéb lopásokkal is vádolják a 28 éves férfit, 7 évet kaphat.
A porátfúvások miatt akár 50 méter alá is csökkenhet a látótávolság.
Kiabált és taszigálta az utast, miután az emlékeztette rá, hogy korábban kissé bunkó volt.