„Balázs, told még pár napig, sokat segít, hogy a Tiszának kétharmada legyen”

POLITIKA

Ajándékozás

Cikkek ajándékozásához Közösség vagy Belső kör csomagra van szükséged.

Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be! Ha még nem, válassz a csomagjaink közül!

„Ha nem nyer a Tisza, vége van. Az országnak” – mondta egy ötven pluszos pár férfi tagja Miskolcon, Magyar Péter színpadra lépése előtt nem sokkal a kérdésünkre, mi történik, ha a kutatások meggyőző fölénye ellenére mégsem nyer a Tisza Párt.

Ők nem tiszások, de ellenzékiek, azért jöttek, hogy nagyobb legyen a tömeg a téren. A férfi 100 százalékra mondta, hogy ha marad Orbán, ők elmennek. „Mindegy, hova, csak innen el.” Ennyire markáns véleményt csak tőlük hallottunk pénteken.

Miskolciak voltak, de olyanok is jöttek, akik 30-40 percet utaztak, hogy megnézzék Magyar Pétert. Volt, aki most látta élőben először. Az egyik tiszás mellényt viselő aktivista azt mondta, ide nem szerveztek telekocsit – mint a budapesti menetre –, nem is buszoztattak, mindenki maga jött.

Magyar Péter Miskolcon
Fotó: Bankó Gábor/444

Magyar járt Miskolcon korábban is, de a jelenlévők szerint most jóval nagyobb volt a Hősök terén és a környékén összegyűlt tömeg. Egy idő után az utat is lezárták a rendőrök. Az egyik tiszás aktivista úgy saccolta, harmadával többen voltak, mint legutóbb. Más településeken is tapasztalják, hogy jóval többen mennek utcára, mint a korábbi országjárásokon. Az egyik fiatal azt is mondta, most már jókedvűbbek is az emberek.

-50%

Csatlakozz most fél áron a Körhöz, és olvass tovább!

Kövesd velünk a kampány hajráját, fizess elő most 50% kedvezménnyel!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Gundalf, a sztár

Magyar Péter váci fellépésén olyasmi történt, amit korábban nem nagyon láttunk: az egy hete még ismeretlen, a kormány által letámadott Hrabóczki Dánielhez hosszú sorban álltak fiatal lányok és fiúk autogramért és szelfiért.

Németh Dániel, Urfi Péter
POLITIKA

„A sötétség nem attól tűnik el, hogy várunk, hanem attól, hogy valaki elkezd világítani” – Szabó Bence és Pálinkás Szilveszter is beszédet mondott a rendszerbontó nagykoncerten

A közönség hősök, hősök skandálással fogadta őket.

Haász János
belföld

A Fidesz Demokrácia Központot hoz létre a választás idejére

Az állítólagos „tiszás választási csalások” megakadályozására.

Benics Márk
POLITIKA

Magyar Péter a 444-nek: Látszik, hogy az utolsó hetek nem a Tiszára nézve veszélyesek

Magyar Péter a Helyzet:Van! című műsorunkban arról beszélt, statisztikailag nulla az esélye annak, hogy elveszítsék a választást, Orbán Gáspár csádi misszióját szintlépésnek tartja és szerinte róla biztos nem tudnak kihozni már olyan felvételt, ami „game changer” lenne.

Windisch Judit
POLITIKA

Szabó Bence: Üdvözlöm Gulyás Gergely nyilatkozatát, hiszen beigazolta, hogy titkosszolgálatok álltak az egész művelet mögött

A Partizánnak nyilatkozott a volt rendőrszázados, akit sokan hősnek tartanak, miután részletesen beszélt arról, milyen titkosszolgálati akció folyhatott a Tisza ellen.

Windisch Judit
POLITIKA

Több ezer önkéntes megy vasárnap a legzűrösebb településekre, hogy jelenlétével akadályozza a szavazatvásárlásokat

Motorosok a szavazatszállítók nyomában, videózó civilek a telepeken: nem az emberek fogsorán akarnak rémüldözni, attól akarják megvédeni őket, hogy valakik ellopják a szavazataikat. Őrszemkiképzésen jártunk.

Kolozsi Ádám
belföld

Kétharmadról suttognak a Tiszában, a választási csalásokat „fürkészekkel” akadályoznák meg

Bő két héttel a választások előtt valami megváltozott a tiszás forrásaink szerint. Nem várt helyről jönnek megkeresések nehéz választókerületekben: roma vezetők egyeztetnek a párt képviselőivel. Mindenki csak óvatosan optimista, de ahogy egyik beszélgetőpartnerünk fogalmazott: „elvesztette a tartását a rendszer”.

Bábel Vilmos
POLITIKA

Ekkorát még sosem szólt a Mocskos Fidesz

Két nappal az országgyűlési választások előtt rendszert bontottak a Hősök terén.

Németh Dániel, Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Pálinkás Szilveszter állítja, New York-i állást is ajánlott neki a miniszter, ha nem ad interjút

Pálinkás Szilveszter a Telexnek kedden arról beszélt, három ajánlatot is kapott Szalay-Bobrovniczky Kristóftól, de abszurdnak tartotta azokat.

Windisch Judit
POLITIKA

A Medián biztos kétharmadot jósol a Tiszának

„Senki ne hagyja magát megtéveszteni és elaltatni, nem közvélemény-kutatást kell nyerni” – reagálta Magyar Péter a legutóbbi öt felmérés alapján készített mandátumbecslésre.

Benics Márk
POLITIKA