Semjén Zsolt nem szántja fel az országot

POLITIKA

Orbán nem győzi hangoztatni, hogy a kampányban felszántja az országot (értsd: napi egy beszédet mond valahol, ahol fekete ruhások igyekeznek kordában tartani az ellentüntetőket), keccsöl, robotol, megy, megállás nélkül.

Az országos földmunkában a miniszterelnöknek vannak segítői, ha nem is sokan (Lázár János, Szijjártó Péter). Látványosan hiányzik ugyanakkor a robotolásból Semjén Zsolt. Egészen pontosan, látványra itt-ott felbukkan, de az eke nyele biztosan nem töri fel a NER örökös miniszterelnök-helyettesének a tenyerét.

A Fidesszel egy pártházasságban lévő KDNP elnöke ott volt például JD Vance fellépésén az MTK-csarnokban kedden, amiről fotók is készültek, de a Telex kérdéseire húsvét után is csak annyit mantrázott, hogy Krisztus feltámadt.

Orbán március 15-ét nevezte a valódi kampány kezdetének, ő ekkortól indult országjárásra. Mit csinált eközben Semjén Zsolt a Facebookja és a honlapja szerint Budapesten kívül?

  • Március 29-én Kassán megkoszorúzta II. Rákóczi Ferenc sírját a fejedelem születésének 350. évfordulója alkalmából.
  • Március 26-án részt vett egy rendezvényen, amit abból az alkalomból tartottak, hogy a dél-balatoni Nagyberek a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része lett, a látogatóközpont mellett fel is állította a nemzeti parki területet jelző táblát.
  • Március 20-án beszédet mondott Fehérvárcsurgón a Vallás és Európai Unió tudományos konferencián.
  • Március 16-án a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium megújult épületének avatóünnepsége és hálaadó istentiszteletén vett részt.
  • Március 15-én ünnepi beszédet mondott Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában, pedig állami kitüntetéseket adott át a nemzeti ünnep alkalmából. Ő is kapott kitüntetést, még március 14-én a nemzetpolitikai munkásságáért Ezüstfenyő-díjjal tüntette ki az RMDSZ, amikor Bocskai István szülőházát avatták fel Kolozsváron.

Eközben adott egy húsvéti interjút a Hír TV-nek (1600-an látták a Hír Tv Youtube-csatornáján, 38-an a KDNP csatornáján) és beszédet mondott a Hungary Helps – Ahol Magyarország az életet jelenti című film bemutatóján az Uránia moziban. Ennyi.

Felmentést kapott az alól is, hogy naponta ötször posztoljon és a Tiktokon bohóckodjon.

Azt sem lehet állítani, hogy Semjén március 15-e előtt már előszántotta az országot. Állami kitüntetéseket adott át a Karmelitában, részt vett egy vitában Hiller István volt oktatási és kulturális miniszterrel a Republikon Intézet szervezésében.

És volt összesen eddig három lakossági fóruma: február 26-án Bonyhádon, március 3-án Tiszaeszláron, március 10-én Csákberényben. Ez a - hivatalosan eddigi utolsó - fóruma arról lett nevezetes, hogy a helyi fideszes polgármester, Vécsei László kitaszította az épületből a Telex riporternőjét.

Nem lehet azt állítani, hogy Semjén négy éve keresztbe-kasul járta az országot, de azért a mostaninál látványosabban kampányolt.

Tartott választási fórumot Kazincbarcikán, Hatvanban, Vásárosnaményben, Nagyatádon, Nyírbátorban, Nyírteleken, Túrkevén a templomban beszélt, kampányolt Szabadkán, Szatmárnémetiben üzente meg, hogy nem birodalmi provincia vagyunk, hanem szuverén nemzet. Nem hagyta ki akkor a Békemenetet sem, mint idén. A hajrában, a választás előtt egy héttel csatlakozott Dunai Mónika telefonos mozgósításához, és ugyanilyen telefonos akciókba szállt be Bicskén és Várpalotán. Igaz, a kampányt megszakítva, az utolsó héten Madeirára ment április elsején Erdő Péter bíborossal, ahol részt vett IV. Károly király halálának 100. évfordulóján tartott szentmisén, de gyorsan közölte is a posztjában, hogy „Délután és holnap mozgósítás”. A következő posztja viszont már az volt, hogy szavaz.

Semjén esetében van még valami, ami állandó: minden kétharmados győzelem után ott állt a pódiumon Orbán Viktor mellett. Nemcsak ő, hanem a felesége is. Vagyis a sikerből megünnepléséből alaposan kiveszi a részét.

Forrás
Kapcsolódó cikkek