2,5 évet kapott a pécsi egyetemen maszturbáló férfi

SZEX
2014 május 09., 12:09
comments 11

A törvényszék súlyosbította a korábban első fokon hozott döntést, akkor 22 hónapra ítélték a férfit, aki 2013. februárban a bölcsészkar aulájában az ott tartózkodó diáklányok előtt maszturbált, és az egyik előadóteremben is felbukkant – írja a bama.hu.

Két nap múlva a Zsolnay-negyedben egy iroda ablaka előtt végzett önkielégítést, az ott lévő térfigyelő kamerák fel is vették, így lehetett azonosítani.

photo_camera Egy kis házikó a Zsolnay-negyedben (Fotó: Kovács Dániel / Wikipedia)

A 34 éves többszörös visszaeső, korábban háromszor szemérem elleni erőszak, egyszer pedig erőszakos közösülés miatt ítélték el. Az utolsó szó jogán most is azt mondta:

nagyon megbánta, amit tett, és ha kiszabadul, folytatni fogja a pszichológiai kezelését.

Védője azzal érvelt, hogy az ügyfele beteg (magamutogatásban szenved), és a betegsége gyógyszerekkel nem gyógyítható.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.