Lázár mindent visz, 8300 milliárd forint sorsáról dönthet a következő négy évben

politika
2014 május 10., 06:43
comments 81

Az Origo megszerezte a harmadik Orbán-kormány várható struktúráját, amiből kiderül, milyen minisztériumok működnek majd a 2014 és 2018 közötti ciklusban. Az ezt szabályzó törvényt szombat délután nyújtja be a kormánypárt a parlamentnek. A mindössze egyoldalas beadványból kiderül, hogy három tárca kap új nevet a következő ciklusban.

A lap információi szerint a törvényjavaslat első pontja arról szól majd, hogy a Miniszterelnökség minisztériumi rangot kap. A minisztérium élére szinte biztosan Lázár János kerül majd, akinek így kiemelt hatalom összpontosulhat a kezében. Hozzá tartozik majd a kormányzati koordináció és a kormányzaton belüli politikai és szakmai irányítás. Lázárnál maradhat az uniós pénzek felügyelete, és a tárcához kerülhet a vidékfejlesztés is.

Ezzel várhatóan 8300 milliárd forint sorsáról dönthet majd a minisztériuma.

Egy fideszes vezető az Origonak azt mondta, hogy bár a pályázatok tartalmi irányítását a szaktárcák határozhatják majd meg a következő ciklusban, a végső döntés mindig a Miniszterelnökségé lesz. Egy másik fideszes forrás pedig azt mondta, hogy az egész kormányzati struktúrát már a 2018-as választások megnyeréséhez igazították hozzá. A cél, hogy a kormányzati döntésekkel egyben tartsák a Fidesz 2,5 milliós szavazótáborát.

A Miniszterelnökségen kívül önálló tárca lesz a  Belügyminisztérium, az Emberi Erőforrás Minisztérium, a Földművelésügyi Minisztérium, a Honvédelmi Minisztérium, az Igazságügyi Minisztérium, a Külgazdasági- és Külügyminisztérium, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A legnagyobb mozgás a külügynél lesz, főosztályvezetői szint felett mindenki távozhat majd. Martonyi helyére előbb vélhetően Navracsics Tibor érkezhet, de ősztől neki Brüsszelben szánnak biztosi szerepet. Utódja a jelek szerint Szijjártó Péter lesz.

A lehetséges miniszterekkel Orbán Viktor mellett Lázár is tárgyalt az elmúlt hetekben. Az Origó információi szerint egyedül Németh Lászlóné nem lesz tagja a következő kormánynak, mivel Orbán elégedetlen volt a politikai teljesítményével. Ugyanakkor kormányzati munkát kaphat, a neve felmerült a paksi bővítésért felelős tárcanélküli miniszterként vagy a területért felelős kormánybiztosként is.

Azt nem tudni még, hogy ki lesz a fejlesztési miniszter. Korábban Rogán Antal neve merült fel erre a pozícióra, de ő marad frakcióvezető. Állítólag nem a vagyonnyilatkozatával kapcsolatos botrány miatt történt mindez, Rogán továbbra is élvezi Orbán bizalmát, és az sem kizárt, hogy a ciklus egy későbbi időszakában, akár már most ősszel, megkapja ezt a pozíciót.

Az új minisztereket majd csak a május 25-i EP-választás utáni héten mutatják be. (via Origó)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.