Kiugrott az ablakon, hogy eljusson az iskolába a 11 éves kisfiú

baleset
2014 május 12., 06:02
comments 19

Reggel 7:43-kor segítséget kértek a szegedi Kisteleki Ede utcában, mert egy kisfiú kiugrott a harmadik emeleti lakásuk erkélyéről. A helyszínre érkező mentők a gyereket súlyos, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.

A nyomozók megállapították, hogy a szülők elmentek dolgozni, így a 11 éves kisfiú a 7 éves testvérével egyedül maradt otthon. A rendőrség közleménye szerint iskolába indultak volna.

A gyerekek a lakásból nem tudtak kijutni, mert az édesanyjuk bezárta a biztonsági reteszt, amihez nem volt kulcsuk.

A nagyobbik ezért úgy döntött, hogy az erkélyen keresztül ugrik ki az utcára.

A Szegedi Rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetése miatt indított büntetőeljárást.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.