Nem akarnak elnökválasztást a donyecki szakadárok

Donyeck megyében nem lesz elnökválasztás május 25-én – közölte Denisz Pusilin, az önhatalmúlag kikiáltott szakadár „donyecki népköztársaság” társelnöke, aki szerint Ukrajna már „egy szomszédos ország”.

A múlt vasárnap tartott donyecki népszavazás eredményére hivatkozva az oroszbarát szakadárok hétfőn Donyeck, illetve a szomszédos Luhanszk megyében is kikiáltották a két kelet-ukrajnai megye függetlenségét. (A szavazást a Jobbik is elismeri, így nem csoda, hogy az ügyészség nyomoz, hátha orosz kém van a pártban.)

Pusilin most kijelentette, hogy a „donyecki népköztársaságnak” már van saját „parlamentje”, aminek „képviselői” már szavaztak a terület új alkotmányának tervezetéről, és a többségük támogatta azt. Pusilin kifejtette, hogy a dokumentum szerint a függetlenné vált régióban parlamentáris demokrácia lesz, a köztársaság határait pedig a jelenlegi megyehatárnál húzzák meg.

A szakadár terület parlamentjének állítólag 150 képviselője van. A hét elején már létrehozták a donyecki népköztársaság „biztonsági tanácsát”, aminek a szeparatisták szerint az a feladata, hogy „kiűzze a megyéből” a megszállóknak nyilvánított ukrán fegyveres erők tagjait.

A donyeck megyei szakadárok fegyveresei ultimátumot is adtak Kijevnek, hogy helyi idő szerint este 9 óráig vonja ki csapatait a régióból.

Az ultimátumot videoüzenetben tette közzé Szerhij Zdriljuk, aki az ukrán média szerint a donyecki népköztársaság „népi felszabadító hadseregének” parancsnoka, az ukrán biztonsági szolgálat által leleplezett orosz titkosszolgálati ügynök, Igor Sztrelkov legközelebbi tanácsadója.

Zdriljuk közölte, hogy ha Donyeck megye határaitól nem távolítják el legalább 20-30 kilométerre az ukrán biztonsági erőket, akkor azok minden ellenőrzőposztját, bázisát felgyújtják az utakon és a városokban. ehhez megvannak a diverzáns csapataik, és nehézfegyverzettel is rendelkeznek. A jelenlegi kijevi vezetéssel semmiféle párbeszédet nem hajlandók folytatni. (MTI, RT)