Kokaint találtak a szombathelyi képviselők bulihajóján

POLITIKA
2014 május 19., 09:28

Kétséget kizáróan sikerült azonosítaniuk azt a balatoni hajót, aminek a fedélzetén rejtett kamerás felvétel készült egy, Lazáry Viktor szombathelyi fideszes képviselőre legalábbis hasonlító férfiról, amint "kábítószer-fogyasztáskor szokásos mozdulatokat tett".

A Nemzeti Nyomozóiroda szakértői a hajón kokain nyomait mutatták ki, vagyis a bűncselekmény beigazolódott.

Az eljárást mégis felfüggesztették.

Hogy miért?

Az NNYI szerint nem bizonyítható, hogy Lazáry "kapcsolatba került a kábítószerrel", és az sem, hogy róla készült a felvétel. A kábítószert szállító személyt sem sikerült kideríteniük. A határozatban írtak szerint "a nyomozás folytatásától sem várható eredmény".

Mindazonálttal fenntartják azt a lehetőséget, hogy ha még az elévülési időn belül kiderítik az elkövető kilétét, lefolytatják az eljárást.

Az ügyet kirobbantó helyi szocialista politikus, Czeglédy Csaba panaszt tett a határozat ellen. Azt mondta, lesz még olyan bizonyíték, ami elegendő lesz az eljárás folytatására. (Via Nyugat.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.