Alaszka lehet a következő állam, ahol szavazhatnak a marihuána legalizációjáról

külföld
2014 május 21., 18:29
comments 11

Már idén novemberben szavazhatnak arról a helyiek, hogy ezentúl legális legyen-e a fű. A helyszínválasztás elsőre némileg meglepetésnek tűnik, hiszen Alaszka Sarah Palin otthona, de van bőven magyarázat rá.

Ez az állam volt az első, ahol dekriminalizálták a fűfogyasztást a hetvenes években, és hiába a republikánus vezetés, engedélyezett a marihuána orvosi használata is.

photo_camera Az északi fény Alaszkában (Getty Images)

És az előjelek nem is kedvezőtlenek a legalizációpártiak számára. Előzetes felmérések szerint elég szűk többséggel ugyan, de többen vannak az ötlet támogatói. 

Az is igaz, hogy az 1975-ös dekriminalizáció óta számos kísérlet volt arra, hogy újra büntethetővé tegyék a fű használatát. Mást gondoltak erről az állam különféle bíróságai is, ezért a fűfogyasztás egy fura, köztes állapotban lebegett.

Ha a novemberi népszavazáson átmegy a javaslat, akkor utána legalább ez az anomália biztos megszűnne. A határozatjavaslat értelmében minden 21 év fölötti állampolgár birtokolhatna, vásárolhatna és adhatna el füvet, de az állam szabályozhatná a kereskedelem mikéntjét.

És bár az állam republikánus fészeknek számít, a legalizációpárti kampány szervezője, Taylor Bickford szerint az államban olyan erősen hisznek a libertárius alapelvekben, azaz a személyes szabadságban, felelősségben és az individualizmusban, hogy emiatt bőven átmehet majd a javaslat.

A témáról és az érvekről/ellenérvekről többet a Vox cikkében lehet olvasni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.