Rezesova bocsánatot kért

bűnügy
2014 május 22., 12:15
comments 27

Tolmács nélkül, magyarul szólalt meg a bíróságon. (Eddig sem tagadta, hogy beszél és ért magyarul, de sok műszaki és jogi szó volt eddig a tárgyaláson, amit nem akart félreérteni.)

„Rettenetesen sajnálom ezt a tragikus balesetet, mélyen együtt érzek a hozzátartozókkal, ez óriási tragédia nekik. Közel két éve vagyok előzetes letartóztatásban, ez a legnehezebb időszak az egész családomnak, a gyerekeim nem tudják feldolgozni, ami történik. Tudom, hogy már semmi nem lesz olyan, ez életem végéig kísérni fog”

– mondta, a hvg.hu szerint sírásba csukló hangon.

Az ügyvédei egyébként most már azzal védekeznek, hogy nem a baleset után, hanem közvetlenül előtte ivott Rezesova, így az alkohol az ütközéskor még nem szívódhatott fel.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.