Itt az álommunkahely, kölyökpandák mellé keresnek gondozót, évi hétmillió forintos fizetésért

ÁLLAT
2014 május 23., 09:19
comments 32

Ilyen a logika szabályai szerint nem létezhetne, és mégis létezik. A kínai pandaközpont keres most gondozókat, akiknek az lenne főleg a dolguk, hogy foglalkozzanak a bébipandákkal. 

panda01

A munka mellé, mintha ez a feladat nem lenne már önmagában fizetség, járna még étkezés, közlekedés és lakás is, és 200 ezer jüan fizetés egy évre, ami nagyjából hétmillió forintnak felel meg.

panda02

És sok szempontból bármennyire is borzasztóak a munkaviszonyok Kínában, a pandanevelés ott nemzeti ügy, az állatok pedig nemzeti kincsnek számítanak, amiket még diplomáciai tárgyalások során is gyakran használnak aduászként. Szóval valószínűleg a pandagondozókat is jól tartják.

A munkádnak egyetlen egy célkitűzése kell legyen. Tölts 365 napot a pandákkal, és osztozz örömeikben és bánatukban.

- mondták felhívó szövegükben a szervezők.

panda03

A központ július 15-éig várja a jelentkezőket, ezen a honlapon lehet regisztrálni. Kevés feltétel van, például a betöltött 22-edik életév, és némi alapvető ismerete a pandáknak (!). Meg valószínű némi kínai nyelvtudás sem árthat. (TIME)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.