Korlátozná a családok hitelfelvételét az MNB

2014 május 23., péntek 9:18
51

Még csak javaslatokkal, de azokban már konkrét ötletekkel állt elő a Magyar Nemzeti Bank, hogy ne adósodjanak túlságosan a családok. Az Origo szedte össze, hogy mi valósulhat meg ezekből.

Ideje például megismerkedni a PTI betűszóval. Az angol payment to income kifejezés ljövedelemarányos törlesztőrészletet jelent. A jegybank ezt korlátozná úgy, hogy meghatározná, a havonta, legálisan rendelkezésre álló nettó jövedelemhez viszonyítva legfeljebb mennyit fizethet ki egy család az összes létező hitele után a bankoknak. Hogy pontosan hol lenne a korlát, az a szövegből nem derül ki, de az igen, hogy nemcsak a jelzáolg, hanem mindenféle kölcsönre vonatkozna, így a fogyasztási vagy a gépjárműhitelre is. Amikor 2009-ben, még Simor András vezetésével igyekezett ezt a korlátozást bevezetni az MNB, akkor jövedelmi szintenktől és devizáktól függően 15-50 százalékos PTI-plafonokat javasoltak.

Az adóssság túlvállalásának megakadályozását a jegybank azzal indkolja, hogy statisztikáik szerint a kiskeresetűek a havi jövedelmüknek akár a 44 százalékát is kénytelenek a törlesztésre fordítani. Ez nemzetközi szinten is magasnak számít. A korlátozást már az ősztől bevezethetik.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt