Olcsóbb otthont biztosítani a hajléktalan embereknek, mint az utcán hagyni őket

Egy nemrég megjelent jelentés szerint egyszerűen nem éri meg gazdaságilag sem egy társadalomnak, ha a hajléktalan embereket hagyja az utcán tengődni.

A Creative Housing Solutions végzett kutatást Florida egyik régiójában. A helyi hajléktalanokra fordított közkiadások sorsát vizsgálták. És arra jutottak, hogy az olyan kiadások miatt, mint az utcai életet kísérő elkerülhetetlen egészségügyi ellátás költségei, vagy a hajléktalanság kriminalizálásából fakadó rendőrségi eljárások költségei miatt

minden egyes hajléktalan ember ellátása évi 31,065 dollárjába kerül az adófizetőknek.

Forintban mindez kicsit több mint hat és fél millió.

Ehhez képest a tartósan hajléktalan emberek számára lakhatási programmal állandó lakhelyet, és mellé segítő-ellenőrző szakembert biztosítani mindössze évi nagyjából tízezer dollár lenne. Léteznek is ilyen programok, csak nem elterjedten.

Egy 41 éves görögországi hajléktalan férfi, Jorge tenyere (Oli Scarff/Getty Images)

Korábban is születtek már olyan tanulmányok, melyek ezt a lényeges különbséget támasztották alá. A dél-karolinai egyetem márciusban publikált kutatása például arra jutott, hogy ha a krónikusan hajléktalan emberek lakáshoz juthatnának, az a sürgősségi betegellátás költségeit 78 százalékkal csökkentené. (via Huffington Post)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.