Még a génjeink is rettegnek a matektól
2014 március 19., 20:44
Okos még lehetsz
A Columbia Egyetem három pszichológusa, Lisa Blackwell, Kali Trzesniewksi és Carol Dweck középiskolásokat vizsgált. Kutatásuk nyitásaként megfogalmaztak két állítást:
- Adott mennyiségű intelligenciával születtél, és igazán semmit sem tehetsz azért, hogy ez megváltozzon.
- Mindig van rá módod, hogy nagyban változtass az intelligenciádon.
Vizsgálataik szerint azok, akik a második állítással értettek egyet, jobb osztályzatokat kaptak.
Ebben még nem is volna semmi meglepő. Rengeteg kutatás igazolta már eddig is, hogy akik szerint a készségek tanulhatók, jobban teljesítenek azokkal szemben, akik szerint a készség valami fix érték, amivel születtek - Dweck maga is többször publikált már a témában. Kísérletük onnantól vált különösen izgalmassá, amikor alanyaik egy részét - szegény, kisebbségi csoporthoz tartozó középiskolásokat - igyekeztek meggyőzni róla, hogy
márpedig az intelligencia nagyon is tanulható és kemény munkával fejleszthető.
És akiket sikerült erről meggyőzniük, azok aztán valóban jobban is teljesítettek. A legnagyobb javulást azoknál érték el, akiknek meggyőződésük volt, hogy az intelligencia amúgy velük született képesség.
Dweck közben azt is megfigyelte, hogy a legkeményebb srácok némelyike szimplán elsírta magát, amikor rájött, mennyire ura a saját intelligenciájának.
Úgy felnőni, hogy buta vagy, és az is maradsz, mégsem fáklyásmenet.
Közben valahol mégis az. A saját korlátainkra adott legegyszerűbb magyarázat mégiscsak az, hogy
én nem születtem matekosnak.
És ha maga nem volt matematikai diákolimpikon, nem a Fazekasba járt, jó eséllyel azok közé - közénk - tartozik, akik erre fogták, miért nem megy a matek.
Márpedig Magyarországon is azok vannak többen, akiknek nem megy. Legalábbis az OECD kutatása alapján Magyarország ugyanúgy a középmezőny aljához tartozik, mint az Egyesült Államok, ahol éppen nagy vita van kibontakozóban a matematikaoktatásról.
Andrew Hacker, a New York-i Városi Egyetem Queens College-ének a tiszteletbeli politológusprofesszora például a New York Timesban publikált esszéjében egészen odáig jut, hogy a matematikaoktatás a métely, ami akadályozza az amerikai közoktatást a tehetségfejlesztésben - mert például Nevadában a végzős általános iskolások 45 százaléka elbukik, javarészt az algebrán. Az egyetemek pedig ahelyett, hogy az éppen átcsúszottakat is felvennék, még emelt szintű matekot is megkövetelnek a felvételizőktől.
A végső érve persze az, hogy az emberek egy része szimplán születésétől fogva alkalmatlan a matematikai gondolkodásra.
Ezt a nézetet támadja most a Quartzon megjelent cikkében Miles Kimball és Noah Smith, akik közgazdászként, illetve pénzügyesként kimondottan sok matematikát tanítanak diákjaiknak.
Szerintük
az a hibás nézet, hogy a matematika, szélesebben pedig maga az intelligencia velünk született képesség, valójában az egyik legjelentősebb tényezője a társadalmi egyenlőtlenségnek.
Ez a felfogás ugyanis megerősíti azt az érzést, hogy aki butának született, az is marad. Márpedig aki buta marad, az egyre inkább leszakad:
az automatizálással pont azok a szakképzett állások szünnek meg, amik a középosztály megélhetését biztosították.
A gépesítéssel így valójában csak a rosszul fizető, képesítést nem igénylő munkák, vagy a komoly szaktudást igénylő értelmiségi munkakörök maradnak meg az embereknek - vagyis, aki a genetikus képességekbe vetett hit okán lemarad, az le is szakad.
Pedig a matematikai felmérések eminensei, a kelet-ásziaiak egészen egyszerű trükkel érik el sikereiket. Ez pedig
a kemény munka.
Richard Nisbett az "Intelligenciáról, és arról, hogyan szerezhetem meg" című könyvében ezt így foglalta össze:
- A japán gyerekek évi 240 napot járnak iskolába, szemben az amerikaiakkal, akik csak évi 180 napot.
- A japán diákok már a nyolcvanas években napi 3,5 órát töltöttek tanulással az iskolán kívül.
- A japán és a koreai kultúrában már 2500 éve, Konfuciusz tanítása óta elfogadott, hogy az intelligencia tanulható.
- Az ázsiai hagyomány része az önjobbítás, vagyis az, hogy a kudarcra még keményebb munka a válasz.
És hogy mi lehet a megoldás? Kimball és Smith a létező legamerikaibb választ adja a kérdésre:
A keményen tanulókból hősöket és példaképeket kell faragni, ahogy azt a tehetségtelenségüket kemény munkával kiegyensúlyozó sportolókkal már megtette az amerikai kultúra.
Persze létezik genetikai aspektusa is a témának - azt például Kimball és Smith is elismeri, hogy például Terrence Tao, a most már 38 éves csodagyerek valószínűleg adottságainak is köszönheti lenyűgöző matematikai képességeit. Arról pedig, hogy a matek miatti szorongásnak genetikai okai is lehetnek, itt írtam. (Címlapkép: Felix Idan / Flickr)
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.