Szíriába kell visszatérnie az onnan elmenekült embereknek, ha kezeltetni akarják a rákbetegségüket

katasztrófa
2014 május 26., 05:25
comments 4

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) egy friss jelentése szerint egyre komolyabb gondot okoznak a rákos megbetegedések a Szíriát elhagyó menekültek között.

A korábbi olyan konfliktusok esetén, amikor tömegével kellett embereknek elmenekülniük otthonukból, a legnehezebb egészségügyi feladatot az alultápláltsággal és a különféle fertőzésekkel való küzdelem jelentette. Azonban Szíria fejlettebb ország volt, mint azok, ahol általában a nagy menekülthullámot generáló konfliktusok kitörnek, ez pedig egészen másfajta egészségügyi vészhelyzetet hoz magával.

Az UNHCR vezető egészségügyi szakértője, Paul Spiegel szerint nem csak a rák okoz gondot, de a cukorbetegség, a magas vérnyomás és a magas koleszterinszint.

photo_camera Menekülttábor Jordániában, ahova több mint százezer ember érkezett Szíriából (KHALIL MAZRAAWI / AFP)

És bár a befogadó országok tudnak igényelni az UNHCR-től egészségügyi kiadásokra támogatást, a folyamatos forráshiányok miatt az ENSZ ügynökségénél szigorítaniuk kellett a kritériumokon, és elsősorban az alapvető egészségügyi ellátásra és a közvetlen életveszélyt jelentő esetek ellátására tudnak forrást biztosítani. Azok a menekültek, akiknek viszont olyan komolyabb betegségben szenvednek, amit csak tartós, meglehetősen drága ellátással lennének kezelhetőek, kiesnek ebből a rendszerből.

Nagyon nehéz döntést kell meghozniuk arról, hogy kinek járhat kezelés.

- mondta erről Spiegel. A problémát akkor fedezték fel, amikor 2010 és 2012 között Irakból és Szíriából Jordániába menekült emberek egészségügyi kérelmeit nézték át, és azt találták, hogy legalább a negyede volt olyan ezeknek, amik rák elleni terápiához kértek segítséget. Ezeknek a kérelmeknek több mint a felét el kellett utasítania a szervezetnek.

Az Amnesty International (AI) jelentése szerint ez okozza azt, hogy sok rákbeteg menekült adósságokba veri magát. Még az olyan esetekben is, amikor valaki kap ellátást az UNHCR-től, általában a kezelés költségének negyedét magának kell állnia.

Vannak rákkal küzdő menekültek, akik nem kaptak kezelést azóta, amióta hogy elmenekültek Szíriából. Ami pénzük van, azt lakhatásra és ételre költik. Egyes esetekben a menekülteknek vissza kell térniük Szíriába, egy hónapban akár többször is, hogy kezelést kapjanak.

- mondta Sherif Elsayed-Ali, az AI menekültügyekért felelős vezetője. (via New Scientist)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.