Mesterházy ma már azonnali tisztújítást követel

POLITIKA
2014 május 28., 12:33
comments 9

Azonnali tisztújítás megszavazására fogja biztatni az MSZP választmányát szombaton Mesterházy Attila pártelnök. Vasárnap, az EP-választási bukás után Mesterházy nem mondott le, csak felajánlotta a lemondását.

Állítása szerint azért nem mondtak le azonnal, mert ez

stratégiai döntés.

Mármint az, hogy mikor legyen tisztújítás. Az MSZP alapszabálya ún. alúlról felfelé építkező tisztújítást ír elő, azaz, mielőtt elnököt választhatnának, előbb kerültei, városi, megyei, stb tisztségviselőket kell választaniuk, így kb. az őszi önkormányzati választás idején választhatnának csak elnököt, ami még az MSZP-től is szokatlan hülyeség volna.

A választmány azonban dönthet rendkívüli tisztújításról is, vagyis arról, hogy az éppen funkcióban lévő ilyen-olyan vezetők válasszanak új vezetést. Vagyis pont ugyanazok, akik nagy többséggel megválasztották Mesterházy Attilát is.

Mesterházy beszólt a párt régi nagyjainak, Lendvai Ildikónak és Kovács Lászlónak is, akik nyilvánosan is bírálták a, khm, teljesítményét. "A jövő és a változás üzenetét szerintem nem Lendvai Ildikó és Kovács László hordozza" - mondta. Lendvai és Kovács amúgy nem azt mondták, hogy nekik kéne jönniük újra, hanem hogy Mesterházynak kéne mennie.

Mesterházy amúgy az elért, khm, eredményekből arra következtet, hogy helyes döntés volt a korábbi vezetők háttérbe szorítása. (Via Nol)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.