Kósa Lajos már kijelentőmódban beszélt a földművelésügyi minisztérium Debrecenbe költöztetéséről

politika
2014 június 11., 15:57

A debreceni polgármester egész pontosan ezt mondta:

A földművelésügyi minisztérium teljes szervezete Debrecenbe költözik.

Előtte Kósa Fazekas Sándor miniszterrel egyeztetett.

Már be is indult a helykeresés, Fazekas például szívesen látná a tárcát az agráregyetem területén. Kósa megígérte, ezt a verziót is megvizsgálják.

Ki is nevezte Papp Lászlót, a város gazdasági stratégiai kérdésekben illetékes alpolgármesterét, hogy a költöztetésével kapcsolatos munkákat koordinálja.

Lehetséges helyszínként fogják vizsgálni a régi városháza melletti Tisza palotát, ami a MÁV használatában lévő állami tulajdon, és kiürül, ha elkészül a vasútállomás melletti központ.

Ugyancsak alkalmas lehet a tárca elhelyezésére a Tisza palota mögötti téren jelenleg üresen álló volt ÁNTSZ-székház, s mindkettőhöz kapcsolódik majd a Dósa nádor tér alatt építendő mélygarázs. A közelben lévő volt megyei könyvtári épületet pedig protokolláris célokra használhatnák.

Amennyiben új épületben gondolkodnak, az egyetemi agrárcampus mellett több belvárosi fejlesztésre váró rész, így az Aranybika szálló mögötti terület, a nyugati kiskörút menti területek, vagy a belvárosi Csapó utcai térség is számításba jöhet, sorolta még tovább Kósa Lajos.

A polgármester emlékeztetett arra is, hogy a Nagyerdei Stadiont 15 hónap alatt építették fel, így időbeli akadálya bizonyosan nem lesz a minisztérium debreceni költözésének.

Kósa Lajos megismételte korábbi véleményét, miszerint nem csak Debrecen, de az ország számára is előnyös lesz a kormányzati decentralizáció.

A városban mindenképpen foglalkoztatás-bővülést eredményez a tárca debreceni működése, de azoknak a családoknak is első osztályú lehetőségeket tudunk biztosítani, akik a tárcával együtt Budapestről Debrecenbe költöznek

- üzente Kósa Lajos, majd megemlítette a nemzetközi érettségi lehetőségét, a kéttannyelvű általános- és középiskolákat, illetve az egyetem adta lehetőségeket.

A minisztériumok esetleges költöztetéséről itt írtunk többet. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.