Kik a politikai komisszárok az Origo környékén?

A Magyar Telekomnak nyűg volt az Origo egy nagyobb játszmában, a Fideszben pedig bekattant, hogy a lap pert indított Lázár János külföldi útaji miatt. Erre jutott a Figyelő, ami utánajárt, mi lehetett az Origo főszerkesztőjének, Sáling Gergőnek a leváltása mögött.

Messzebbről és tulajdonosi oldalról nézve, a kormány és az Origo tulajdonosa, a Deutsche Telekom, így a Magyar Telekom viszonya a 2010-es kifejezetten ellenséges viszony kifejezetten barátivá vált, Orbán Viktor rendszeresen tárgyalt a német cég vezetőivel. Nagyobb távközlési ügyekről volt szó, de előfordult, hogy Lázár János ilyen alkalmakkor bedobta, hogy megint miket írt róla az Origo.

"Képzelje el, hogy adott egy 600 milliárd forintos forgalmú nyereséges üzleti vállalkozás, ezt nem veszélyeztetheti egy pár milliárdos forgalmú, veszteséges üzlet. Az Origóval sok nehézségünk volt" - összegezte a Figyelő szerzője a telekomos háttérbeszélgetéseit.  Az Origónál erre azzal kontráztak, hogy már cashpozitívak voltak, és ha nagyon meg akart volna szabadulni a Telekom a nyűgként megélt laptól, lett volna rá külföldi érdeklődés.

A Magyar Telekom vezetői szerint ők semmilyen direkt letiltást, befolyást nem gyakoroltak a szerkesztőségi tartalmakra. A Figyelő ugyanakkor úgy tudja, hogy a lap kröül már régóta ott mozogtak a politikai komisszárok, illetve a Magyar Telekom ügyvezetői bizottságából is olykor megfogalmazódtak észrevételek. Kivülről elsősorban a Várhegyi Attila, egykori fideszes szolnoki polgármester, majd elítéléséig államtitkár  és felesége cége, a Prestige Média aktivitása volt tetten érhető. Várhegyi és munkatársa, Nobilis Márton (Nobilis Kristóf milliárdos üzletember, az Index korábbi tulajdonosának fia) olyakor tanácsokat adtak, kéréseket fogalmaztak meg. Várhegyit - aki tanácsadóként felbukkant a közmédiánál is -kerestük, de nem akart nyilatkozni.

Konkrétan a Lázár-cikkekről, ami értesülésünk szerint az utolsó csepp volt a pohárban. Az utazásokkal azért kezdett el foglalkozni az Origo, mert a diplomácia keleti nyitásáról akartak készíteni egy térképet. Ekkor szúrt nekik szemet Lázár több feltűnően drága utazása. A cikk szerzője, Pethő András és Sáling Gergő főszerkesztő már a legelején érezték a politikai ellenszelet, de bíróságra mentek a közérdekű adatokért. A Fideszben pedig bekattant, hogy a portál közvetlenül a választások előtt perelte be a kormányt. A felháborodás konkért kérésként is eljutott a szerkesztőséghez, Vaszily Miklós vezérigazgató kezdeményezte, hogy halasszák el a pert. De a szerkesztőség ennek nem tett eleget. A következő rossz pont az volt, amikor a Fidesz több lapot - köztünk minekt sem - engedett be a választási eredményváró rendezvényére, emiatt az Origo bojkottálta az eseményt. A Magyar Telekom szerint ezt a döntést önállóan nem hozhatta volna meg az Origo. Végül előfordult az is, hogy jelezték: a Rogán Antal vagyonosodási ügyében érdeklődő újságírók ne firtassák, miből finanszírozza a Fidesz frakcióvezetője a gyerekek drága magánóvodáját.

Az biztosnak látszik, hogy Sáling leváltása előtt már nagyon határozott üzenetet kapott Vaszily Miklós vezérigazgató a Magyar Telekomtól, hogy lépjen.

Közben a Magyar Telekomot már az az üzelt foglalkoztatta, hogy összeálljon a Sanoma digitális portfoliójával. Ötven-ötven százalékban jött volna Origo, illetve a Sanoma szinte minden sikeres portálja. Ehhez viszont olyan főszerkesztőt kerestek, aki nem akadékoskodik, ha a Magyar Telekomtól érkező, "tartalomszolgáltatási kooperációk" teljesítéséről van szó.

Vaszily maga a lapnak azt elismerte, hogy nagyon rosszul időzített. "Valóban érett nálunk egyfajta személyi változás, az új stratégiához, a szélesebb portfolióhoz más személyt szerettem volna. Természetesen az utólagos események tükrében már tudom, hogy az időzítés rendkívül szerencsétlen volt. NEm mértem fel helyesen, hogy kizárólagos értelmezéssé válhat a Lázár-ügy, pedig ekkor már a sokadik cikk jelent meg a témában. Jött a nyár, most indul a focivébé, viszont a politikai választási szezonnak vége volt. Azt hittem, most kell lépni, mert a remélt nagy átalakításra minél több időt szerettem volna hagyni" - mondta a vgezérigazgató.

Sáling leváltása után az Origo munkatársai tömegesen mondtak fel, szinte a teljes hírrovat felállt.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.