Ma pártértekezlet tartott a Demokratikus Koalíció. Gyurcsány Ferenc itt azt mondta: lezárult a párt életének első szakasza, a DK megalapítása után 2,5 évvel felnőtt középpárttá, a magyar politikai közélet egyenrangú szereplőjévé vált.
A politikus úgy fogalmazott: büszke arra, hogy a DK a demokratikus baloldal legdinamikusabban fejlődő pártja, a legkiszámíthatóbb politikával. Az viszont nem változik, hogy „Orbán rendszerének legádázabb ellenfelei fogunk maradni” – mondta. A cél az, hogy a következő négy évben kormányzóképes erővé váljanak.
Gyurcsány Ferenc bejelentette, hogy július 12-én a DK „utcára hívja a demokratákat”, hogy élesen forduljanak szembe a kormány filozófiájával és intézkedéseivel. (MTI)