Az euró zuhanására játszott a Greenpeace egy munkatársa, rengeteg pénzt bukott a szervezet

bűnügy
2014 június 15., 18:52
comments 11

Der Spiegel vasárnap írt arról, hogy a Greenpeace International amszterdami központjában a pénzügyi osztály egy munkatársa az euró gyengülésére építő határidős ügyleteket hajtott végre tagszervezetektől származó támogatói adományok felhasználásával, de az euró erősödött, és így végül 3,8 millió euró veszteség keletkezett.

 A Greenpeace International megerősítette a Spiegel értesülését. A szervezet bocsánatot kért az eset miatt és közölte, hogy a várható devizapiaci fejleményeket hibásan megbecsülő munkatársat elbocsátották. 

Az esetben szerepe volt a belső ellenőrzés hiányosságainak is, amelyeket azonban elmondásuk szerint időközben pótoltak.

Ugyanakkor szerintük korrupció vagy hűtlen kezelés bűncselekményének gyanúja nem merült fel.

A kár jelentős, de nem fenyegeti a szervezet működését és az elkezdett kampányokat. A pénzt olyan országokban akarták felhasználni, ahol még nem épült ki teljesen a Greenpeace helyi szervezete.

- mondták még el.

A Greenpeace International a legutóbbi, 2012-es pénzügyi beszámolójában 270 millió euró bevételt tüntetett fel. A pénz legnagyobb része a mintegy 3 millió támogatótól származó adomány volt. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.