Amerikai fogságba esett a 2012-es Bengázi támadás egyik gyanúsítottja

külföld
2014 június 17., 15:55

Ahmed Abu Hattalát, az Anszár as-Sária terrorszervezet egyik vezetőjét vasárnap fogták el egy titkos amerikai kommandós akcióban. Jelenleg líbiai területen kívül, sajtóértesülések szerint egy hajón tartják fogva és a tervek szerint amerikai polgári bíróság elé fogják állítani.

Amerikai hivatalos tájékoztatás szerint a Hattala elfogására irányuló akciónak nem voltak civil áldozatai, és annak amerikai részvevői épségben hagyták el Líbiát.

Az Egyesült Államoknak első ízben sikerült foglyul ejtenie valakit a bengázi támadás feltételezett elkövetői közül. A kelet-líbiai városban működő külképviselet elleni támadás következtében négy amerikai vesztette életét, köztük Christopher Stevens tripoli nagykövet. A támadás nyomán kiderült, hogy a bengázi amerikai misszió alapvetően hírszerző tevékenységet folytatott. Az amerikai igazságügyi minisztérium tavaly vádat emelt Hattala és több társa ellen.

Az Obama-kormányt korábban kemény bírálatok érték az ellenzék részéről, amiért képtelen volt kézre keríteni az elkövetőket. Republikánus részről emellett olyan vádak is elhangzottak, hogy a washingtoni vezetés a növekvő terrorveszélyre vonatkozó figyelmeztetések ellenére sem tett meg minden szükséges intézkedést a bengázi képviselet védelme érdekében, és hogy az elnökválasztási évben - a mulasztás súlyát csökkentendő - félretájékoztatta a közvéleményt a történtekről. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.