Talán a legjobb tempójú meccset játszotta Elefántcsontpart és Kolumbia

futball
2014 június 19., 18:21
comments 1

Az első félidőben még csak hajtás volt, gólok, sőt, helyzet sem igazán. De végig lehetett érezni, hogy itt nem Irán játszik Nigériával, hanem két fizikailag erős, lelkes, jól összerakott csapat, amely nagyon szeretne továbbjutni a csoportjából. Aztán a második félidőben nemcsak helyzetekből, hanem gólokból sem volt hiány.

Bár a meccs 30. és 60. perce az afrikaiak voltak jobbak, ekkor Kolumbia tempót váltott, közelebb került Ospina kapujához, és egy szögletből meg is szerezte a vezetést. A két főszereplő az a két játékos volt, akik ma is kiemelkedtek az egységesen jó csapatból: Cuadrado beívelését James Rodriguez fejelte be.

A kolumbiai gól után mindkét csapat elkezdte átrendezni sorait, az elefántcsontpartiak természetesen megpróbáltak támadóbban felállni. Azonban mielőtt megtalálták volna helyüket a pályán, ekadtak egy labdát a középpályán, ami ez a kolumbiai csapat ellen az öngyilkossággal egyenlő. Két passzból ott is voltak a kapunál, a csereként beállt Quintero pedig nyugodtan lőtte be a második gólt.

Azért is sajnálhatták igazán az elefántcsontpartiak ezt a hibát, mert a meccs hátralévő húsz percében bőven bizonyították, hogy jó csapat az övék. Több helyzetet is kidolgoztak, szögleteket rúghattak, ám a befejezéssel gond volt annak ellenére is, hogy ekkor már a kispadon kezdő Drogba is a pályán volt.

A szépítő gól azonban nem csapatmunka, hanem egyéni villanás volt. Gervinho három embert csapott be, majd közelről a rövid sarokba vágta a labdát. Azon lehet vitatkozni, hogy Boubacar kapus tehetett-e volna többet, az viszont biztos, hogy ennél a találatnál csak Cahill tegnapi kapásbombája volt eddig szebb a vébén.

Kolumbia matematikailag ugyan még nem jutott be a legjobb 16 közé, de gyakorlatilag csoda kell ahhoz, hogy két csapat is megelőzze őket a csoportban. Elefántcsontpart marad három ponttal, ők azzal vigasztalódhatnak, hogy ha jól megverik a görögöket az utolsó meccsen, akkor szinte biztosan ott lesznek a nyolcaddöntőben.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.