Röviden: úgy, hogy veszítesz.

Hosszabban: A tudomány jelenlegi állása szerint elképzelhető, hogy az a legjobb, ha egyáltalán nem akarod meggyőzni a vitapartneredet saját igazadról, mert lehet, hogy több kárt okozol vele, mint hasznot. Most persze a kognitív jellegű, érvelést tartalmazó vitákról van szó, és nem feltétlenül arról, hogy ki vigye le a szemetet, mert az inkább csata, mint vita –  bár nemsokára az is kiderül, hogy a kettő nem áll olyan messze egymástól, mint gondolnánk.

Unalmas történeti háttér: Már az ősember is vitatkozott, de erről kevés adat áll rendelkezésünkre. Az ókorban aztán elszabadult a pokol, a görögök és a rómaiak is dokumentáltan összevissza vitatkoztak, több-kevesebb sikerrel, csak ők ezt nem feltétlenül vitának, hanem retorikának, a meggyőzés művészetének nevezték. Ami lényegében ugyanaz, mint egy  csetepaté arról, hogy hogy ki vigye le a szemetet, csak ékesszólóbban előadva.

Arisztotelész például három lényeges elemét különböztette meg a meggyőzés művészetének: a logoszt, a pátoszt és az etoszt.

 A való életből kölcsönzött példa:

– Vidd le le a szemetet!

– Minek?

– Mert megrohad, és rájön a légy (logosz); mert a nagymama szomorú lesz, ha nem viszed le (pátosz); és mert évtizedes tapasztalataim engem jogosítanak fel arra, hogy megmondjam, ki viszi le a szemetet (ethosz).

És ez így ment tovább évszázadokig, Cicerón át (inventio, dispositio, elocutio, memoria, actio, mint közismert) Chaim Perelmanig (az érvelés teljes egészében a befolyásolni kívánt hallgatóságtól függ, mint szintén közismert.)

Gyémánt a szemétben

A vitatkozás művészete csak az elmúlt pár évtizedben irdatlan mennyiségű szemetet termelt: nem telik el nap anélkül, hogy exbrókerek, self-help guruk és önjelölt pszichológusok tanácsokat adnának 3, 5, 7, 12, illetve a bátrabbja 21 pontban arra, hogyan kell győzedelmeskedni egy vitában. Előre szedd össze az érveidet. Készülj fel az érvek bizonyítékkokkal való megtámogatására. Építsd fel érvelésed struktúráját. Minden érvedet támaszd alá adatokkal. Mutass rá a vitapartnered érveiben található logikai ellentmondásokra. Használd az arisztotelészi módszert. Satöbbi, satöbbi.

Ebből a szeméthalomból csillogó gyémántként bukkan fel egy kevéssé ismert, de annál szimpatikusabb, ősz szakállú filozófiaprofesszor, Dan Cohen, aki szerint

meg lehet ugyan nyerni egy vitát, csak nem biztos, hogy érdemes.

Cohen, aki jómaga már elég régóta vitatkozik, azt mondja, egyre jobban ért a vitához, és minél jobban ért hozzá, annál többet veszít. Direkt.

Egyáltalán, minek vitázunk? A professzor szerint fel kell tenni a kérdést, mit nyer az ember a győzelemmel, és vajon eleve mi értelme van annak, hogy megpróbál olyasvalakit meggyőzni az igazáról, akinek semmi kedve nincs ahhoz, hogy meggyőzzék.

Ezeket a megfontolásokat félretéve Cohen, mint az egy a TED-en tartott előadásából kiderül, a vita három típusát különbözteti meg:

• A vita mint háború
• A vita mint érvelés (non-konfrontatív típusú argumentáció, például a matematikában )
• A vita mint teljesítmény (ősi retorikai modell)

Cohen szerint az a baj, hogy a legelterjedtebb és legdominánsabb háborús metafora felnagyítja a partnerek közötti különbségeket, tehát polarizál; mint minden háború, fontosabbnak tartja a taktikát, mint a lényeget; és mint minden háború, ez sem az igazság feltárására megy ki, hanem a győzelemre. Ami kognitív szempontból totális zsákutca.

Vita = háború

A háborús elméletet erősíti egy egészen egzakt tudományos vizsgálat is, amit egy Drew Westen nevű pszichológus írt le The Political Brain című könyvében.

A 2004-es amerikai elnökválasztási kampány alatt George Bush és John Kerry híveinek olyan videókat mutattak, amikben az elnökjelöltek ellentmondásba keveredtek saját magukkal. A kísérleti alanyok agytevékenységét MRI-vel figyelték. Mit tapasztaltak? Azt, hogy amikor a tesztalanyok a világnézetükkel ellentétes információt kaptak, agyuk logikai tevékenységért felelős része egyszerűen lekapcsolt. Agyuknak az a része viszont, ami a támadásokért és azért felelős, hogy eldöntse: harcoljanak vagy menekülőre fogják a dolgot, hirtelen működésbe lépett. Vagyis harcba szállt.

Tanulság: Cohen szerint el kell fogadnunk, hogy egy vitából csak akkor tanulunk bármit, ha veszítünk, mert csak ilyenkor van lehetőségünk arra, hogy végighallgassuk és feldolgozzuk az addig ismeretlen érveket. Meg kell tanulni veszíteni, és élvezni a vereséget.