Még fél évet kell ülnie Nastasének

bűnügy
2014 június 24., 11:50
comments 1

Fél évvel súlyosbította a bukaresti ítélőtábla Adrian Nastase volt román miniszterelnök négyéves börtönbüntetését. A bukaresti táblabíróság döntése jogerős, így a volt román kormányfőnek összesen 4 évet és 6 hónapot kell letöltenie.

Az ügyészek egy év szabadságvesztést kértek tekintettel arra, hogy Nastase már kétszer el volt ítélve, de a bíróság csak részben fogadta el a kérésüket, így fél év többletbüntetést róttak ki Nastaséra.

Május elején első fokon a bukaresti törvényszék összbüntetésbe foglalta Nastase két börtönbüntetését, és akkor elutasította a vádhatóságnak a plusz egy év szabadságvesztésre vonatkozó kérését.

A volt kormányfőt idén januárban ítélték el 4 évre egy korrupciós perben, miután 2012-ben 2 év szabadságvesztést róttak rá egy másikban. Ez utóbbi egyharmadát letöltötte, és tavaly márciusban helyezték feltételesen szabadlábra.

Nastase januárban került újból börtönbe. A két évvel ezelőtti, első ítélet abban találta vétkesnek Nastasét, hogy illegálisan finanszírozta 2004-ben elnökválasztási kampányát. Idén januárban a politikust vesztegetés elfogadása és a vád egyik tanújának megzsarolása miatt ítélték szabadságvesztésre. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.