A nyilvánossággal hajlandóak együttműködni a magyar civilek, a KEHI-vel nem

POLITIKA
2014 június 26., 17:09
comments 39

Nincs takargatni valónk: a rendezvénnyel kapcsolatos teljes dokumentációt a mai napon elérhetővé tesszük a nyilvánosság számára.

Ezt válaszolta a Budapest Pride szervezésében is fontos szerepet betöltő Szivárvány Misszió Alapítvány a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) június 17-i keltezésű levelére, amelyben a Norvég Civil Támogatási Alapból kapott pályázatok teljes elszámolását kérték tőlük. Szinte az összes, államilag vegzált magyar civil szervezet hasonló megoldást választott, legfeljebb a hangsúlyokat tették máshova.

A csendesen ellenállók

Június elején a KEHI már futott egy kört a norvég állam által biztosított pénzekkel gazdálkodó szervezetnél, de a helyszíni megfélemlítés máig semmilyen kézzel fogható eredményt nem hozott. Ez után ment ki a levél az érintett civil szervezetekhez, amelyeket Lázár János és az általa vezetett államdarab „problémásnak” tart. Mára szinte mindegyik nyilvánosan reagált is a hivatalos megkeresésre, bár többen magát a hivatalosságot is vitatják.

Viszonylag finoman fogalmazott a Labrisz Leszbikus Egyesület, amely így fogalmazott:

„... a KEHI hatáskörének vitatása mellett is, a futó NCTA-2013-4194-M1 azonosítószámú projekt eddigi működésének iratait feltöltöttük az NCTA-projektünk menüpontba, a nyilvánosság és a KEHI számára egyaránt elérhetővé téve azokat.”

Ők tehát nem az engedetlenségre, hanem az együttműködésre tették a hangsúlyt, hozzátéve, hogy nemcsak a KEHI, hanem a nyilvánosság felé is szeretnének elszámolni. Hasonló, bár egy kicsit kevésbé felhasználóbarát megoldást választott a CEEweb a Biológiai Sokszínűségért egyesület:

Noha a szervezet megkérdőjelezi a vizsgálat jogalapját, azért döntött a beszámoló megküldése mellett, mert a szervezet hatályos alapszabálya értelmében annak működése során keletkezett iratok nyilvánosak. Továbbá, mert a beszámoló egyértelműen cáfolja a közelmúltban felröppent híreket, miszerint az Ökotárs politikai hovatartozás alapján folyósított támogatást. A CEEweb Egyesület tájékoztatja a működése iránt érdeklődőket, hogy a szervezet alapszabálya szerint minden hónap első munkanapján 10-12 óra között az iroda munkatársai lehetővé teszik bárki számára az iratokba, beszámolókba való betekintés lehetőségét.

A hangosan tiltakozók

Jellemzően azok a civil szervezetek fogalmaztak meg keményebb választ a KEHI-nek, és azok utasították vissza az együttműködést az állami szervvel, amelyek profiljának eleve fontos része a közhatalom ellenőrzése.

Az Átlátszó.hu és annak háttérszervezete, az Asimov Alapíttvány például így fogalmazott közös közleményében:

„...a KEHI-nek a hatályos jogszabályok nem biztosítanak hatáskört erre a vizsgálatra, ezért nem működünk együtt a törvénytelenül pártcélokra használt állami hivatallal. Ugyanakkor mivel nincs semmi titkolnivalónk, a KEHI által vizsgált pályázattal és a pályázati elszámolással kapcsolatos adatokat az Asimov Alapítvány honlapján bárki számára elérhetővé tesszük.”

Hasonlóan elutasító volt a K-Monitor is, amely szintén arra az álláspontra jutott, hogy a KEHI-nek nincs joga ahhoz, amit csinál. Vagy legalábbis semmivel sem több, mint bármelyik magyar állampolgárnak.

„Mivel álláspontunk szerint a KEHI-nek semmivel sincs több joga a dokumentumaink között böngészni, mint bármely állampolgárnak, ezért az alábbi linken mindenki számára elérhetővé tesszük az összes birtokunkban lévő dokumentumot, amely a norvégos pályázatainkkal kapcsolatos.”

Válaszában legmesszebb a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ment, amely egészen világosan politikailag motiváltnak, ráadásul jogellenesnek nevezte a KEHI lépését.

„Nincs kétségünk afelől, hogy az – egyébként sem független – KEHI vizsgálata politikai célokat szolgál, az a szinte korlátlan állami hatalommal rendelkező kormánypárt önkormányzati választási kampányának része, egyúttal célja a hatalom maradék ellensúlyát jelentő erő megfélemlítése, a kormánykritikus civil szervezetek elnémítása. Ennek még akkor is ellen kellene állnunk, ha a KEHI ellenőrzési jogosítványait a jog szerint nem vitatnánk, hiszen ebben az esetben a hatásköreinek visszaélésszerű alkalmazásáról lenne szó.”

És természetesen a TASZ is úgy döntött, hogy minden norvég pénzzel kapcsolatos dokumentumot nyilvánossá tesznek.

„Nincs takargatnivalónk: a pályázatokkal kapcsolatos teljes dokumentációt feltöltöttük a honlapunkra, az egész aktát beszkenneltük, ami a Norvég Civil Támogatási Alap pályáztató szervezeteivel folytatott kapcsolattartás során keletkezett dokumentumainkat tartalmazza: a szerződésektől a beszámolókon és a bizonylatokon át a levelezésig bezárólag.”

A különutas kísérletezők

Egyetlen egy civil szervezet van a KEHI által támadottak közül, amely az együttműködés útját választotta, nem a nyilvánosságét. A Transparency International magyarországi szervezete válaszlevelében ugyan hosszasan sorolta jogi aggályait az eljárással kapcsolatban, és több kérdést is feltett azzal kapcsolatban, azonban azt is leszögezte, hogy:

„A Transparency International Magyarország Alapítvány a fenti vizsgálat tárgyában együttműködik a Kormányzati Ellnőrzési Hivatallal.”

Ugyanakkor a Transparency közleményt adott ki azzal kapcsolatban, hogy az ombudsmanhoz fordulnak, mert kétségeik vannak azzal kapcsolatban, hogy a KEHI eljárása és hatásköre megfelel-e az Alaptörvénynek:

„...az ombudsmanhoz fordulunk, és kérni fogjuk, hogy vizsgálja ki a KEHI ténykedését, és szükség esetén kezdeményezze az Alkotmánybíróságnál a KEHI hatáskörét megállapító szabályok Alaptörvény ellenességének a megállapítását.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.