Egy MLM-hálózatépítő védte meg a gyanús cégek százait alapító fejlesztési minisztert

politika
2014 június 27., 09:09
comments 19

Elég erős nyilatkozatot hozott le az MTI. Csütörtökön derült ki, hogy az új fejlesztési miniszter, Seszták Miklós a kétezres évek elején ügyvédként több száz gyanús cég létrehozásában segédkezett, amik közül aztán sok cégtemetőben végezte.

Pénteken Kovács Erzsébet, több éves tapasztalattal rendelkező MLM (Multi Level Marketing) hálózatépítő (!) beszélt ennek részleteiről az MTI-nek. Kovács szerint

Seszták Miklós ügyvédi közreműködésével alapított cégek jó része ma is sikeresen működik, és kárt azok sem okoztak az országnak, amelyek végelszámolással fejezték be meg sem kezdett tevékenységüket. 

Kovács maga is részese volt Seszták tevékenységének, mint elmondta, egy MLM-rendszer tagjaként a 2000-es évek elején részben magyar nemzetiségű, kárpátaljai ukrán és orosz állampolgárok szervezésével bővítette hálózatát Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Mivel Magyarországon működő MLM rendszerbe csak magyar állampolgár vagy magyar jogi személyiség léphetett be, így a hálózatba magyar betéti társaságok tagjaként kerülhettek be a leendő külföldi MLM-tagok.

Kovács szerint minden hálózatépítő egyetlen célja, hogy nőjön a csoportja, az MLM rendszer kisvárdai bővítése során többek között Seszták Miklós ügyvédi irodájával  is intézte a cégalapításokat. Arról is beszélt,  hogy Debrecenben és Nyíregyházán is építette az MLM-hálózatot, de ott más ügyvédek vettek részt a bt-k alapításában. A hálózat bővítése során minden települést figyelembe véve Seszták Miklós tevékenykedett a legkevesebb cég létrehozásában.

A cégeket főként ukrán és orosz állampolgárok alapították, az emiatt ugyanazon címre bejegyzett társaságoknál Kovács kézbesítési megbízottként járt el. Mint elmondta,

később egy részük átgondolta a belépéseket, amiben közrejátszott a vízumrendszer 2004-es bevezetése Ukrajnával és Oroszországgal szemben.

A megnövekedett költségek miatt ugyanis sokak számára lehetetlenné vált a Magyarországra való beutazás. A létrehozott betéti társaságok nagy része így nem is kezdte meg tényleges tevékenységét. A lehetőség vagy motiváció hiánya miatt működésképtelen cégeket a törvényes előírások szerint szüntették meg az állami szervek. E vállalkozások egyetlen percig sem működtek, értelemszerűen forgalmuk sem volt, tehát kárt sem okoztak az országnak.

A 2005-ben az ügyekben indított hivatalos vizsgálatok során az állami szervek minden esetben azt állapították meg, hogy szabályszegés nem történt Kovács szerint. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.