Kisminkelt Horthy miatt fenyetetőznek a szélsőjobboldalról

POLITIKA
2014 július 02., 14:35
comments 300

Több Tumblr-felhasználó közös vonulást szervez a Pride-ra szombaton. Az eseményhez egy plakátot is összeállítottak, amin Horthy Miklós látható könnyed nyári sminkben, festett hajjal és szivárványszínű vállpánttal:

tumblr_horthy

Az illusztráció nem váltott ki túl nagy tetszést a radikális jobboldalon, a kifejezetten Jobbik-közelinek számító Alfahíren pedig az alábbi információ jelent meg:

Az Alfahír több internetes fórumról úgy tudja, hogy máris többen odacsapódnának a szervezőkhöz, de nem azért, hogy a buzilobbisták közé álljanak, hanem, hogy odacsapjanak azoknak, akik meggyalázták Horthy Miklóst.

Az kedden derült ki, hogy mégis lehet majd hivatalosan is ellentüntetni a Pride alatt, mert a Fővárosi Közigazgatási Bíróság hatályon kívül helyezte a korábbi rendőrségi tiltást, ami megakadályozta volna, hogy legális ellentüntetést szervezzenek július 5-én délután a Kossuth tér és az Alkotmány utca sarkánál.

Tüntetni a hírek szerint a Család nevében nevű szervezet készül, de egyelőre nem tudjuk elhinni, hogy nem valami médiahackról van szó, mert Facebook-oldalukon többek között ilyen képek szerepelnek:

csalad

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.