Július 14-től lehet menteni a diplomát

gazdaság
2014 július 04., 03:42
comments 49

Megjelent a kormány diplomamentő programjának pályázata. Július 14-től év végéig lehet jelentkezni a nyelvvizsgára felkészítő ingyenes tanfolyamokra - számol be róla a Magyar Nemzet.

Azok jelentkezhetnek az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) felhívására, akik az államvizsgát már letették, nincs hallgatói jogviszonyuk, de a diplomájukat nyelvvizsga hiányában még nem vehették át. Ők Czomba Sándor munkaerő-piaci és képzési államtitkár szerint ötvenezren vannak, közülük most mintegy tízezren juthatnak oklevélhez a 3 milliárd forint keretösszegű programban. Az érdeklődés óriási, az előzetes regisztráción 25 ezren vettek részt.

A diplomamentő program keretében a kormány fejenként legfeljebb 300 ezer forinttal támogatja a résztvevőket, angol, német és francia nyelven elérhető ingyenes nyelvtanfolyam formájában. A jelentkezőknek vállalniuk kell, hogy a képzés után B2 szintű, vagyis középfokú, államilag elismert nyelvvizsgát tesznek 2015. december 31-ig, majd átveszik diplomájukat, és ezt 2016. február 28-ig igazolják is.

A program csak a képzést finanszírozza, a vizsgadíjakat - a regisztrált álláskeresők kivételével - mindenkinek magának kell állnia. A regisztrált álláskeresőknek 90 százalékos útiköltség-támogatást is biztosít a kormány. Elbíráláskor előnyben részesítik a munkanélkülieket és azokat, aki első diplomájuk megszerzésére készülnek. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.