Saját halálos ítéletéről tudósított ma az RTL Klub

Tbg
politika
2014 július 04., 15:03
comments 173
  • Megszavazták a lex-RTL-t
  • Seszták miniszter 700 fantomcég alapításában volt benne
  •  Papcsák önkormányzati pénzből vett polgármesteri nyaralót Erdélyben
  • Nem működik a hiperszuper anyakönyvező rendszer

A Lex-RTL, azaz a reklámadó módosításának megszavazásáról számolt be részletesen az RTL Klub pénteken.

A kereskedelmi tévé híradója hetek óta kritikus a kormányzattal szemben éppen a Lex-RTL miatt, amely miatt kizárólag az RTL-nek kell 40%-os reklámadót még pluszba megfizetnie. Végül bejátszották az Európai Tanács emberi jogok biztosát is, aki elmondta, az ilyen különadót ártanak a média sokszínűségének.

A híradó hossza idézte a parlamenti vitát, amelyben még a jobbikos Novák Előd is kritizálta a kifejezetten egyetlen televízió megbüntetésére szolgáló új adót. (Ennek ellenére a Jobbik megszavazta a törvényt.)

A Lex-RTL után Seszták Miklós új fejlesztési miniszter sztorija következett, amit az Index írt meg, és átvettünk már a nap folyamán mi is. Seszták fantomcégek létrehozásánál ügyködött régebben, amelyek egy fillér adót nem fizettek, ma pedig az egyik bársonyszék birtokosa a kormányban.

A híradó megkérdezte Sesztákot, aki arra hivatkozott, hogy akkoriban ő önkormányzati képviselő volt, így nem tudott arról, hogy ezek a cégek (700 darab két lakásban!) nem adóznak, és nem is működnek megfelelően.

Az RTL utána azon kezdett el csámcsogni, hogy ötvenmilliárdos veszteséget halmozott fel a KLIK, azaz az iskolák fölé helyezett központi intézmény, és emiatt távozik az igazgató, Marekné Pintér Aranka.

Szellő István kétszer is úgy mondta ki ezt a különös nevet, "Marekné Pintér Aranka", olyan jelentőségteljesen, hogy még az is lehet, ennek a hírnek van még valami mögöttes értelme, csak én nem jöttem ré. A lényeg, hogy gáz van az Orbán-kormány közoktatási reformjának zászlóshajójával, pl. rengeteg pénzbe kerül.

Papcsák paplakja

Aztán következett Papcsák Ferenc és a zuglói önkormányzat esete az erdélyi vityillóval: az önkormányzat ugyanis húsz millió forint közpénzért vásárolt egy csíkszeredai házat. Csakhogy évek óta nem jár arra senki, csak a polgármester és pereputtya, évente pár napot használják.

Ez azért ciki, mert eleinte azzal indokolták a házvásárlást, hogy majd az önkormányzati iskolák diákjai mehetnek Erdélybe, ehhez képest sem tanárt, sem diákot nem láttak arra a helyiek, pedig a házat egész évben őrzik pénzért.

Végül az anyakönyvi szolgáltatás akadozására hívta fel a figyelmet a kereskedelmi televízió: arról számoltak be, hogy az idén egymilliárd forintért felhúzott e-anyakönyv nevű digitál anyakönyvvezetői rendszer nem működik.

A híradót az RTL Klub honlapján, vagy YouTube-csatornáján lehet megnézni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.