1. fejezet: Miért akarok egy sast?
Az én szirti sasom engem a párjának tekint. Ez azzal jár, hogy párzási időszakban nem hajlandó enni, csak úgy, ha kézből etetem. (Sági Oszkár, sasász)
Ha lenne egy sasom, mindenkinek azt hazudnám, hogy a természet feltétlen tisztelete, az ősi hagyományok és az örök, megváltozhatatlan törvények iránti áhítat vett rá a sastartásra. A valóságban azonban az, hogy a sasomat elsősorban csajozásra használnám, másodsorban táplálékszerzésre, és, jó, végső esetben önvédelemre. Kizárólag végső esetben.
Reggelente például besasoznék villamossal a munkába, és út közben minden jó csajnak megengedném, hogy megsimogassa. De ha egy béna, szemüveges kisgyerek megkérdezné, hogy meg szabad-e simogatni a sasomat, csak annyit felelnék: “Ha azt akarod, öcsi, hogy a sasom 3 megapascal nyomást fejtsen ki tetszőleges testrészedre a hátsó karmával, latinul halluxával, akkor csak nyugodtan!” Ebből minden béna szemüveges kisgyerek egyből megtanulná, amit én rég tudok: a sas nem tréfadolog.
Odabent a sasom ellenne a tárgyalóban; este gyalog indulnánk haza. A Blahán fognánk valamit vacsorára. Soha többé nem kellene húsra költenem. Örökre vége lenne a parizeres kiflinek, májkrémes zsömlének: a sasommal fogatnék magamnak fürjet, fácánt, galambot, nyulat, őzet, mikor mire támadna kedvem. És persze a sasom is megfogná magának, amire szüksége van, tehát rá se kellene költenem. Ha lenne egy sasom, mindig biztonságban lennék, ha például gonosz farkas, pitbull vagy betörő támadna rám, csak kiadnám a parancsot a sasomnak, hogy támadás, és a sasom elintézné a többit. 3 megapascal nem viccel.
Teknőse, papagája, kutyája, macskája bárkinek lehet, és van is. Sasa nem lehet bárkinek. És nincs is. Sasa olyan kevés embernek van, hogy én például nem is ismerek ilyen embert. Ezért ha sasom lenne, még nevet se kéne neki adnom: egyszerűen úgy nevezném, hogy a Sas, és mégis mindenki pontosan tudná, kiről beszélek.
Vitathatatlan tény, hogy a sas a földkerekség legcsodálatosabb élőlénye. A szirti sas (Aquila chrysaetos chrysaetos), angolul aranysas, vagyis golden eagle, amilyet én akarok, sokkal gyorsabb, mint a leggyorsabb ember (Usain Bolt, 44,72 km/h) vagy mint a leggyorsabb négylábú állat (gepárd, 120 km/h). A sas 320 kilométeres óránkénti sebességgel tud repülni, amivel nemcsak az összes embernél és állatnál gyorsabb, hanem a legtöbb kereskedelmi forgalomban kapható sportautónál is, az Aston Martintól a Porschéig. Persze a sas csal, mert ezt a sebességet a gravitáció segítségével éri el, de akkor is. Tessék utánacsinálni. A Föld összes élőlénye közül egyedül a vándorsólyom (Falco peregrinus) ér a sas nyomába, akiről a japánok a hasonló sebességű motort, a Hayabusát elnevezték (隼). Csakhogy a vándorsólyom kizárólag más madarakon él, nem jó őzre, farkasra vagy pitbullra.
Bár a legális sasászathoz szükséges hercehurcát, engedélyeket és papírokat a hivatásos sasászok hajlamosak túlmisztifikálni, én alaposan utánajártam, és kiderült: némi kitartással és persze spórolással könnyűszerrel lehet egy sasom, ami gyorsabban megy, mint egy Porsche, kevesebbet fogyaszt, mint egy Suzuki, és olcsóbb, mint egy használt Opel.
Tartsanak velem a sasászat csodálatos világába, és garantálom, hogy a végére Önök is azonnal akarnak egy sast. Ha mégsem, annál jobb. Úgysem szeretném, hogy minden sarkon szembejöjjön a sasommal egy sas.
Sose kezdj vándorsólyommal. Ez olyan, mintha egy Porschéval tanulnál vezetni. (háziállat.hu > madár > dísztyúkok > útmutató kezdő solymászoknak)
Dehogy kezdek sólyommal. És nem azért, mert tartok tőle. Hanem mert ha a sólyom Porsche, akkor a sas minimum Rolls-Royce. Lehet, hogy a Porsche könnyebb, fürgébb és fordulékonyabb, a sas viszont maga a méltóság, a büszkeség, a nyugodt erő. A sasnak nincs párja a dísztyúkok között.
Utánanéztem, és az az igazság, hogy a héjában eleinte még láttam valamennyi fantáziát, de amikor megtudtam, hogy a legendás héjanász, amivel Ady Endre középiskolások generációit hülyítette, nem féktelen, vad szex, hanem egyszerűen azt jelenti, hogy a héjanő megtámadja, legyőzi és megzabálja a neki udvarló héjaférfit, teljesen elment tőle a kedvem.
A másik ragadozómadár, ami szóba jöhetne, az a bagoly, konkrétan az uhu (Bubo bubo, mint közismert). De a bagoly sajnos zsákutca: mivel alig lát, és főleg a hallására hagyatkozik, eleve éjjel vadászik. Ki lehet ugyan menni vele nappal is terepre, bár sok értelme nincs, ráadásul a jól látó, ezért nappal aktív ragadozómadarak, így a sas is halálos ellenségként kezelik, és kicsinálják, ha meglátják. Én meg nem kitömött baglyot akarok, hanem sast. Egy élő sast.
A hatályos jogszabályok szerint Magyarországon kizárólag héjával, karvallyal, sólyommal és sassal lehet vadászni, szóval a bagoly amúgy is kiesik. Egyébként mindegyik őshonos Magyarországon; és nem úgy őshonos, mint az akác, a paprika, a paradicsom vagy a krumpli, amelyek közül tudvalevőleg mindegyik import, hanem úgy, hogy ők már akkor is itt éltek, amikor még Amerika sem volt felfedezve, nemhogy a krumpli meg a paradicsom.
A többi nálunk honos ragadozómadárral szemben az is egyértelműen a sas javára szól, hogy ő fejlett erkölcsi érzékű, kifejezetten monogám, decens ragadozó, aki a végsőkig kitart választottja mellett, és ha továbbáll, akkor sem kurválkodik, hanem keres magának valaki mást, vagy egyedül marad örökre. Igaz, párzáskor sasék néha bevesznek maguk mellé egy harmadikat (mindegy, milyen nemű), és ennek okát még kutatja a tudomány, de ennyi szerintem simán belefér. A sas egyébként úgy udvarol, hogy felszed egy követ, jó magasra felrepül vele, leejti, aztán zuhanórepülésben utánamegy, és elkapja. Hát nem látványosabb, mint három zöld almával zsonglőrködni a konyhakredenc előtt?
Napestig sorolhatnám, miért a sas a legmenőbb állat a világon. Eleve minimum hét (azaz hetes) módon képes megtámadni áldozatát, a vitorlázásból függőleges lecsapásba átváltó módszertől egészen személyes kedvencemig, amikor is a karmaival a menekülő patás állat, mondjuk egy szarvas hátába kapaszkodik, és úgy lovagol rajta, miközben a szárnyaival egyensúlyoz (mondjuk úgy, szörfözik), egészen amíg a zsákmány össze nem esik a kimerültségtől. A sas egy másik drámai, és lássuk be, meglehetősen embertelen támadási módszere a “walk and grab attack”, aminek kivitelezésekor sétáló üzemmódban odaballag a tehénhez, és kirángatja alóla a borját. Ja, és tandemben is szokott vadászni, ilyenkor elöl megy a hím, ő indítja a támadást, a nőstény meg segít neki befejezni.
A sas egyébként karmaival tizenötször akkora erőt tud kifejteni, mint az ember (a hátsó, a halálos hollux 5 cm-re is megnő); ráadásul szárnyait a hatékonyság érdekében úgynevezett dihedrális szögben (enyhe V alakban) tartja, amit az emberiség a repülő szerkezetek tervezése során próbált tőle lekoppintani, több-kevesebb sikerrel:
A sas csúcsragadozó: természetes ellensége gyakorlatilag nincs, kivéve persze az embert, aki ellen úgy védekezik, hogy lehetőleg megközelíthetetlen sziklákra fészkel, ha pedig nincs szikla, ami Magyarországon viszonylag kevés van, akkor magas fákra.
Egy sas átlagosan úgy 5 kilósra nő, tehát simán elbírom, bár tény, hogy hosszú távon kimerítő tud lenni 5 kilót kinyújtott karral cipelni. Ehhez képest bármekkora állatnak nekimegy, növényevőnek, ragadozónak, madárnak, emlősnek, nyúltól a szarvasig, rókától a farkasig, de eszik disznót, birkát, tehenet és tetszőleges dögöt is. Azokat a mendemondákat, hogy az Alföldön hány juhász juhát, puliját és kisgyerekét ragadta el, talán hagyjuk is, mert nincs rá bizonyíték, de arra van, hogy Mexikóban 110 kilós marhát is leterített már. Felemelni viszont magabiztosan kétkilós súlyt tud, a 4 kiló nem tűnik lehetetlennek, de a 8 kilóhoz, amit néha rebesgetnek, már kitűnő szélviszonyok kellenek, és kifejezetten jó erőben lévő sas.
Mindehhez a sas nemcsak erős, okos is: van, hogy a sziklákon legelésző nagy testű állatokat egyszerűen letaszítja a mélybe, ahol azok halálra zúzzák magukat, és onnantól kényelmesen tud lakmározni belőlük.
Ja, én természetesen nő sast akarok, aminek hivatalos megnevezése tojó, bármilyen hülyén hangzik. Minden hátsó szándék nélkül: bár kétségtelenül van abban valami erotikus, hogy egy sas a párjának tekint, még ennél is fontosabb, hogy a ragadozómadarak nőstény példányai jóval fejlettebbek, erősebbek, talpraesettebbek, mint a hímek, és ez a későbbiekben még jól jöhet.
Isten óvjon mindenkit, egy alacsony kondíciójú vagy zsákmányféltő, frusztrált, esetleg területét védelmező (tenyésztés), felbőszülten tomboló, ötkilós agresszióbombától! (Pesti József)
Ahhoz , hogy lehessen egy sasom, a legfontosabb egy sas. Ahhoz viszont, hogy a sasom legális legyen, egy kicsit több mindenre van szükség. Sajnos nem úgy megy a dolog, hogy találok egy sastojást, ráülök, kiköltöm, és kész: sast Magyarországon vadon nem szabad befogni, csak hivatalos tenyésztőtől lehet beszerezni, (bár tegyük hozzá, a tenyésztőknél lévő sasok is csak lettek valahonnan). Ahhoz tehát, hogy a sasom legális legyen, eleget kell tennem egy csomó feltételnek.
Lássuk őket sorban:
Itt jön a vízválasztó: meg kell mondanom, tenyészteni akarom-e a sast, vagy vadászni akarok vele.
Egy pillanatra elgondolkodtam rajta, hogy messze földön híres sastenyészetté alakítom a lakásomat, de győzött a józan ész: nem sasfalkát akarok, hanem egy sast. Ráadásul ha tenyésztő akarnék lenni, igazolnom kellene 5 év sastartási tapasztalatot, amit nem tudok igazolni, hiszen még nem volt sasom. Tehát vadászni akarok.
Ha viszont vadászni akarok, akkor jönnek a további tennivalók:
Piece of cake, ahogy egy sas mondaná. A vadásztanfolyam összesen két hét, munkaidő utáni, könnyű elfoglaltság, plusz egy hétvége jó levegőn, terepen.
Az elméleti vizsga röhej, el kell olvasni egy könyvet, Vadászati ismeretek a címe, bemagolom azt is, kész. A ragadozómadaras pluszvizsgán 13 kitömött madár közül kell legalább 10-et felismernem, hát mit mondjak, szerintem menni fog. A gyakorlati vizsga is röhej, ha a Kalasnyikov ment, a sörétes csőszpuska is menni fog. Én különben sem lőni akarok, hanem sasászni.
„A madár költsége minimális. Számolnod kell a válás, a barátok elvesztése, a tartásdíj és az új lakás költségeivel, amikor odalesz a házad.” (Szakértő a Falconry fórumon)
Persze, mindenki minden hobbiról ezt mondja, de a sasászatra is igaz, ami az összes komolyan vett hobbira: ez nem hobbi, hanem életforma. Kezdjük a legnagyobb költséggel: a sassal. Sast a törvény szerint csak hivatalos magyarországi vagy külföldi tenyésztőktől lehet vásárolni, de az árak nagyon szórnak: magyar tenyésztők 2,5 millióról is beszélnek, de teljesen nyilvánvaló, hogy a 2,5 milliós sas aranyból van, 1-1,5 millió forint körül már tökéletes sast lehet kapni.
Induló költségek:
Az összes költség a sason kívül, mindennel együtt 160 000 forint, körülbelül annyi, mint egy B kategóriás jogosítvány, néhány pótórával, egy-két bukással. És ha tényleg nem tudok kéz alól szerezni egy jó állapotú, szerethető sasfiókot olcsón, akkor maga a sas 1,5 millió. Mit adnak manapság ennyiért? Egy 8 éves, 100 000 kilométert futott Suzukit, klímával és légzsákkal. De mikor megy egy 8 éves Suzuki 320-szal? Mikor kap el zuhanórepülésben egy követ, amit ő maga ejtett el? Mikor kerül bele országok címerébe? Soha, soha, és soha.
Életkörülmények, fenntartási költségek:
A sasomnak a törvény szerint egy legalább 28 négyzetméteres, 3 méter magas saskarámban (sasólban? sasistállóban?) kell laknia. Kiszámoltam, szerencsére ezt kapásból garantálni tudom neki belvárosi, emeleti, polgári belmagasságú otthonomban. Ha albérletben laknék, még a tulajdonostól is kellene egy ragadozótartási beleegyezés, de én vagyok a tulajdonos, írok magamnak engedélyt. Szerencsére a törvény nem tiltja, hogy osztozzunk a szobán, a következő felosztást dolgoztam ki:
A sas fenntartási költségei a közhiedelemmel ellentétben elhanyagolhatók. Ez nem bernáthegyi, megelégszik 25 deka hússal naponta. Egy kiló grillcsirke mondjuk 800 forint, az azt jelenti, hogy napi 200 forintból elvan a sas, plusz amit még megiszik. A sasnak viszont nem jó a grillcsirke, nyers hússal kell etetni, ráadásul ügyelve arra, hogy ne csak hús, hanem toll és bőr is kerüljön az asztalra. Ez ismét csak az én malmomra hajtja a vizet, hiszen az élő állat olcsóbb - igaz, a sas a csontot nem eszi meg.
A profik maguk nevelik a saseledelt, amit ők “takarmánynak” hívnak, nekem elég lesz egy néni, aki hetente felhoz pár tyúkot vidékről. Ez persze csak az idomításra és a csalogatásra vonatkozik, mert amúgy a sasom azt eszi majd, amit megfog magának. Betegségekre nem hajlamos, legfeljebb a talpfekély fenyegeti, de azt gondossággal el lehet kerülni, szóval állatorvosra sem kell költenem.
És akkor még kellenek hozzá a mindenféle biszbaszok: bőrsityak, amitől nem lát a sas, béklyó, szigorúan kengurubőrből, mert az könnyű, erős és tartós, a lábára csengő és egy rádióadó, hogy ha esetleg elveszne, meg lehessen találni. Meg nekem egy saskesztyű, amire ráül, hogy ne a kezemet karmolássza össze. Ennyi. A többi majdcsak kiadja valahogy. Végül is mi a legrosszabb, ami történhet?
“Börtönéből szabadult sas lelkem” (Petőfi Sándor)
Vadállatot rabságban? Miért, állatkertben jártak már? Cápát akváriumban láttak már? Oroszlánt ketrecben? Medvét láncon? Na ugye. Hozzájuk képest az én sasomnak aranyélete lesz. A sas ugyanis, nem fogják elhinni, élete jelentős részét semmittevéssel tölti. A hím sas idejének egészen pontosan 78, a nőstény 85%-át ücsörgés, álmodozás, nézelődés teszi ki. Az éjszakát végigalussza, akárcsak én, testmozgást mindössze napjában kétszer, délelőtt 9-11 és délután 4-6 óra között végez (én még ennyit sem, de egy sas miatt bármire képes vagyok). Meggyőződésem, hogy egy rugalmas ügyeleti beosztással tökéletesen össze tudjuk hangolni bioritmusunkat úgy, hogy nekem is jó legyen, és a sasom se érezze magát kényelmetlenül.
Igen, pontosan tudom, hogy a sas vadállat. Nem sikerült háziasítani, nem ragaszkodik a gazdájához, nincsenek érzelmei, nincs dominancia- illetve alárendeltség-tudata, és a világon egyetlen dolog érdekli: a kaja. Idomítása ennek megfelelően operáns kondicionálással és pozitív megerősítéssel történik, amiket az elmúlt évszázadok során állatidomárok és pedagógusok egyaránt sikerrel alkalmaztak vadállatokon és embergyerekeken. Meg lehet oldani.
Az pedig, hogy a sas vadállat, és bármit csinál vele az ember, vadállat is marad, elvezet a végső érvhez, hogy miért is akarok én sast: a sas akkor megy el, amikor akar. Ez benne a legszebb. Ha ez nem lenne, nem sast akarnék, hanem kaktuszt. Egy sast, ha röpül, nem lehet pórázon tartani. Van abban valami egészen hátborzongató, hogy a sasom, akit kiskora óta dédelgettem, gondoztam, operánsan kondicionáltam és pozitíve megerősítettem, nyers hússal, tollal-szőrrel etettem, szóval ez a sasom bármelyik vadászat, röptetés vagy könnyű délelőtti séta alkalmával dönthet úgy: neki elege van ebből az egészből, itthagy csapot-papot, és elmegy világgá. Örökre. És én nem szólhatok egy szót se. Kolompolhatok, hadonászhatok ott a rét közepén napestig, próbálhatom követni a rádiójeleket hetedhét határon át, ha a sasom egyszer úgy dönt, hogy elmegy, akkor el van menve.
„Semmi sem olyan kínos egy solymász számára, mint a madár elvesztése” – szól a kezdőknek szóló tanács. Elvesztése? Kínos? Ha a macska elvész, az kínos. Buta, és nem talál haza. Esetleg elütötte egy autó. Ha a kutya elvész, az kínos. Biztos nem szeretett eléggé. Nem szerettük eléggé. Rossz gazdái voltunk. De könnyeket hullatni egy sas elvesztése miatt? A sas sose szeretett, és sose hazudta, hogy szeret. Azért akarok egy sast, hogy ha úgy gondolja, elmehessen örökre. És ez a legtöbb, amit egy sasnak adhatok.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.