Kitiltották Zánkáról a tiszafüredi gyerekeket

Nem engedtek a zánkai Erzsébet-táborban nyaralni ötven tiszafüredi gyereket. A hivatalos indoklás szerint a Tiszafüreden kitört lépfenefertőzés miatt.

Egy dolgot érdemes tudni a lépfenéről:

nem terjed emberről emberre.

Magyarán, ha netán bármelyik gyerek lépfenés is lett volna, azt az egészen extrém helyzetet leszámítva, hogy

a társai megeszik,

valójában nem veszélyeztetett volna senkit.

De még csak lépfenés se volt egyikük sem, így még a Zánkán nyaraló kannibálok se lettek volna veszélyben.

A táborozást szervező pedagógust még pénteken, a lépfenefertőzésről szóló hírek megjelenése után értesítették Zánkáról, hogy inkább maradjanak otthon. Bár a gyerekek érdekében az ÁNTSZ orvosügyeletese is próbált közbenjárni, a tábor üzemeltetői hajthatatlanok voltak.

A Zánkai tábor egyelőre nem reagált a megkeresésekre, a Nemzeti Üdülési Alapítvány pedig csak annyit, hogy a döntés idején

nem tudhatták, hogy a gyerekek nem betegek, 3000 vendégük egészségét tartották szem előtt.

Mint már írtuk, még ha betegek is lettek volna a gyerekek, másokat nem veszélyeztettek volna. Már, ha senki sem fogyasztana belőlük.

Tiszafüreden egy illegális marhatelepről indult a fertőzés, ahol engedély nélkül vágtak és árusítottak marhát. Erről a telepről vett fertőzött húst egy helyi vállalkozó, Á. Tamás, aki aztán iskoláknak, idősotthonoknak és más közintézményeknek főzött ételt. Eddig nyolc ember betegedett meg, őket a debreceni Kenézy kórházban ápolják. "Általános állapotik jó, optimális esetben néhány napon belül már távozhatnak"  mondta Lénárt Beáta, a kórház szóvivője. (Via Blikk)