Két miniszterrel is jóban van a lépfenés állatokat tartó gazda

Egészségügy
2014 július 08., 08:24
comments 68

Kifejezetten jó politikai kapcsolatai vannak annak a gazdának, akinek telepén lépfenével fertőzött marhák bukkantak fel. A tiszafüredi állattartó cégen múlt héten bukkant fel a veszélyes kór, a Népszabadság információi szerint pedig még az elmúlt napokban is hullottak el állatok. Mint kiderült, két állatot is kényszervágással vágtak le illegálisan az utóbbi időben, és az állatokról sejteni lehetett, hogy betegek, de erről a hatóságokat nem értesítették.

A kényszervágás helyszínéül szolgáló telep gondozója és a vágást végrehajtók is kórházba kerültek. Miután kimutatták az anthrax jelenlétét, indult meg a vizsgálat.

A tiszafüredi székhelyű City-Gas korábban főleg műszaki cikkekkel foglalkozott, Nagy József vállalkozó 2013 júliusában fogott bele a szarvasmarhatartásba és a húsfeldolgozásba.

photo_camera Varga és Fazekas miniszterek (MTI/Czeglédi Zsolt)

Elég hamar megtalálta számításait, a Népszabadság már hónapokkal korábban arról írt, hogy Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi területeire kiírt földhaszonbérleti pályázaton nagyot nyert a cége, több mint 250 hektár értékben kapott olcsó állami földet. Úgy, hogy a pályázata beadásakor még egyetlen állattal sem rendelkezett. A helyiek akkor arról beszéltek, hogy Nagy József kifejezetten jó viszonyt ápol Fazekas Sándor és Varga Mihály miniszterrel.

Nagy támogatást is kapott a földek mellé, például Tiszafüred egykori hajógyártó csarnokának felújítására. Az alapkőletételkor ott volt Fazekas Sándor miniszter is.

Az állattartó telep a Tiszafüredhez tartozó Kócsújfaluban húzták fel, mint azóta kiderült, a megfelelő engedélyek nélkül.

Fazekas Sándort az ellenzéki pártok lemondásra szólították fel az eset után, de szerinte nem politikai, hanem büntetőügy történt, és a törvény teljes szigorával kell eljárni. Amit majd a helyi rendőrség és a kormányhivatal fog megtenni.

A lap információi szerint az utóbbi napokban egy tenyészbika teteme került elő egy dögkútból, a füléből viszont kivágták az azonosításhoz szükséges bilétát. (nol.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.