Hallottak már a Magyar Földgázkereskedő Zrt.-ről? Pedig egymilliárd forintból reklámozta magát

gazdaság
2014 július 10., 07:51
comments 21

A Magyar Földgázkereskedő Zrt.-t tavaly vette meg az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek (MVM) az E.ontól. Aztán a Napi Gazdaság szerint gyorsan kiadott még 1,055 milliárdot tavaly október és idén május között kommunikációra és megjelenésekre. Hogy miért, azt nem teljesen világos, hiszen ugyan ők látják el földgázzal szinte az összese magyar gázszolgáltatót, közvetlen kapcsolata a lakossági fogyasztókkal nincs.

A Napi Gazdaság az MVM-csoportba tartozó cég honlapján elérhető szerződéseket nézte végig, és egyebek között ilyen tételekre bukkant:

  • 350 millió forint a szolnoki vízilabdacsapat szponzorolására. A csapat elnöke nem más, mint Simicska Lajos üzlettársa, a Közgép elnöke, Nyerges Zsolt. A csapat nevében is szerepel a Közgép szó. Tavaly egyébként a Szerencsejáték Zrt.-től is jelentős támogatást kaptak. Az összeg a futballban is észrevehetőnek számítana, a Szolnok második lett a bajnokságban.
  • 80 millióra szerződtek rendzevényszervezésre a Mahir Kiállítás és Rendezvény Kft.-vel, ez a cég Simicska Lajoshoz köthető.
  • 48 milliót fizetett kreatív tervezési és gyártási feladatokra a Hung-Ister Filmprodukció Zrt.-nek a Földgázkereskedő. Ez a cég Simicska Lajoshoz és a Magyar Nemzet-cégcsoporthoz köthető.
  • Emellett több olyan cég bukkant fel, amelyek fel szoktak bukkani állami cégek körül. 495 millióért rendelt médiatervezési és -vásárlási szolgáltatásokat a Vivaki Kft.-től. Ez a cég szokott megbízást kapni az állampapírok népszerűsítésére.
  • 40 milliót kapott rendezvényszervezésre a Bell and Partners Kft.
  • 32,4 millió forintot kap a Young & Partners Kommunikációs és Tanácsadó Kft. kommunikációs ügynöki tevékenységre

Az MVM érthetetlenül nagy, tízmilliárdos kommunikációs keretéről lapunknak is beszélt a cégcsoport egyik munkatársa az állami cégek átvilágítására aprópóján. Hogy az új fejlesztési miniszter, Seszták Miklós valóban elzárja ezt a pénzcsapot, az a szerződésstop feloldása után derül ki.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.