Mint madarak között a sas, olyan volt a műholdak között az ISEE-3 1978-ban, amikor pályára állították. Na jó, nem pont olyan, de majdnem. Elég jó műhold volt, elég sokat is tudott meg általa az emberiségiség a világűrről, és a csillagászati szakirodalmat is több ezer oldallal gyarapították a kalandjai. Hogy micsoda utat járt be, az már abból is látszik, hogy a rádiókban ez ment, amikor fellőtték:

Ez, amikor új feladatot kapott:

Ez akkor, amikor a NASA kikapcsolta:

Ez meg most, amikor néhány lelkes amatőr megpróbálja feléleszteni, és elkerülni, hogy belecsapódjon a Holdba vagy elvesszen örökre.

A felélesztés eddig egészen jól haladt: július 2-án sikerült kapcsolatba lépni a műholddal, és beindítani a forgási hajtóműveit. Ez azért fontos, mert az ISEE-3 csak akkor teljesen működőképes, ha forog a saját tengelye körül. A héten viszont kiderült, hogy a műhold üzemanyaga valószínűleg nem elegendő ahhoz, hogy új pályára álljon, és elkerülje, hogy szétzúzza magát a Hold felszínén, vagy örökre elvesszen a világűrben.

Kivételesen szép karriernek lenne szörnyű vége ez, az ISEE-3 ugyanis az elmúlt 36 évben bejárta szinte az egész Naprendszert.

Az első feladat

1978-ban a NASA és az Európai Űrügynökség azért küldte a világűrbe, hogy a naptevékenységet figyelje, ezért nem is voltak kamerái, csak mindenféle szuper érzékelője, amikkel a napszél és a Föld magnetoszférája közötti hatásokat vizsgálta, mérte a napkitörések által kibocsátott kozmikus sugárzást, és tanulmányozta a Napból származó plazmafelhőket. A neve is ezért ISEE: International Sun/Earth Explorer.

De ez még mind semmi, mert amikor az ISEE-3-at elindították, még nem tudta senki, hogy tényleg létezik-e az a pont a világűrben, ahová a műholdnak mennie kellett. Ez volt ugyanis az első tárgy, amit az emberiségnek sikerült az egyik Lagrange-pontban pályára állítania. Az ISEE-3 indulásáig a csillagászok abban sem lehettek biztosak, hogy ilyen pontok valóban léteznek.

Lagrange, egy olasz-francia matematikus a 18. században jött rá arra, hogy ha egy rendszerben két nagyobb test egymás körül kering, akkor abban a rendszerben kell lennie öt olyan pontnak, ahol egy kisebb test a két nagyobbhoz képest megközelítőleg nyugalomban tud maradni, mert a két nagyobb test gravitációs vonzása ezekben a pontokban kiegyenlíti egymást.

A csillagászok kiszámolták, hol lehetnek a Nap-Föld rendszer Lagrange-pontjai, és az L1-be küldték az ISEE-3-at. Ez a pont nagyjából 1,5 millió kilométerre van a Földtől a Nap felé. Az ISEE-3 pedig szerencsésen megérkezett, és pályára is állt, ahogy kellett.

Az viszont, hogy bebizonyosodott, hogy az emberiség képes műholdakat küldeni a Nap-Föld rendszer Lagrange-pontjai környékére, hosszú távon az ISEE-3 feladatának végét is jelentette, a NASA ugyanis azonnal elkezdett dolgozni azon, hogy érzékenyebb szenzorokkal felszerelt szondákat küldjön az ISEE-3 helyére.

Új megbízatás

Az ISEE-3-at 1982-ben átnevezték ICE-re, azaz International Comet Explorerre, elküldték az addigi pályájáról, és üstökösök megfigyelésére kezdték használni.

Ebben a műfajban is királynak bizonyult, 1985-ben, amikor ez ment a rádióban:

az ICE áthaladt a Giacobini-Zinner-üstökös csóváján, és azt is jól megvizsgálta. Ilyet még előtte műhold nem csinált.

Aztán 1986 márciusában ugyanezt eljátszotta a Halley-üstökössel is, a rádióban meg közben:

Ezután megint új feladatot kapott, egy pályamódosítás után a Nap körül keringve a koronakidobódásokat kezdte tanulmányozni. Ezzel a névvel jelöli a szakirodalom a jelenséget, amikor a napkorona egy része kilökődik a bolygóközi térbe, és önálló mágneses felhővé válik. Koronakidobódáskor a Nap mágneses tere is instabil.

Ezeket figyelni is veszélyes meló, az egyre elavultabbá váló ICE működtetésére azonban egyre kevesebb pénzt szánt a NASA, 1997-ben pedig

végleg megszüntették a vele való kommunikációt.

A pályája szerint 2014-ben közelíti meg újra a Földet. A NASA-nál 1997-ben még úgy gondolták, hogy ekkor talán reaktiválják, és újabb üstökösöket figyeltetnek meg vele.

A nagyokat már nem érdekli

Mostanra viszont kiderült, hogy a NASA-t mégsem érdekli annyira az ISEE-3. Az ügynökség nem különített el forrásokat a műhold újraindítására, ők hagynák, hogy becsapódjon a Holdba, vagy – ha elkerüli a Holdat – elvesszen az űrben.

Egy mérnökökből, csillagászokból és lelkes érdeklődőkből álló kis csoport viszont jelenleg is óriási erőfeszítéseket tesz az ISEE-3 megmentéséért. Májusra a projektcsoportnak sikerült 159 ezer dollárt gyűjtenie közösségi finanszírozásban, ez az összeg pedig elég arra, hogy írjanak egy programot, ami kommunikálni tud a műholddal, információkat szerezzenek a NASA archívumaiból és kibéreljék az ügynökség nagy teljesítményű antennáit. A NASA hivatalosan nem támogatta a projektet, de a lelkesedést látva végül nemcsak engedélyezte a kapcsolatfelvételt a műholddal, de néhány tanácsadóját is a csoport szolgálatára bocsátotta.

A társaság azonban határidőre dolgozik: ha július közepéig-végéig nem sikerül módosítani az ISEE-3 pályáján, akkor később már valószínűleg nem is fog sikerülni. Az Atlantic azt írja, hogy a csoport eredeti tervei szerint már júniusban szerettek volna kapcsolatba lépni a műholddal, de az egyáltalán nem reagált.

„Kiderült, hogy a műhold nem pontosan ott volt, ahol gondoltuk, hogy lesz.”

- mondta Keith Cowing, a csoport vezetője az Atlanticnek, aki korábban egy űrkutatással foglalkozó hírportál főszerkesztője volt.

Ezért volt óriási eredmény, hogy július 2-án – 1987 óta először – sikerült beindítani a műhold oldalsó hajtóműveit, és sikerült felgyorsítani a saját tengelye körüli forgást. Ez azért fontos, mert az ISEE-3 csak így működik megfelelően.

Miután kapcsolatot létesítettek a műholddal, napokon át többféleképp próbálták beindítani a hajtóműveit, de eddig nem jártak sikerrel. Valószínűleg nem hajtóművekkel van a probléma, hanem üzemanyagból sincs már annyi a műholdban, mint amennyire számítottak.

UPDATE

Ezért a Gizmodo csütörtökön este már kifejezetten arról írt, hogy kudarcba fulladt az akció, az NPR-en pedig el is magyarázzák, hogy nincs sok értelme továbbra is fenntartani a kapcsolatot az ISEE-3-mal. De a műhold feltámasztásán fáradozó csoport ezt a Twitteren kérte ki magának. Azt írják, még próbálkoznak, de ha a hajtóműveket nem sikerül beindítaniuk, még akkor sem nevezhető kudarcnak az akció, hiszen az ISEE-3 újra működik, kapcsolatba lép a Földdel, újra tudományos mérések közlésére alkalmas állapotba került.

UPDATE VÉGE

Keith Cowing ennek ellenére optimista, azt mondja, ahhoz képest, hogy az ISEE-3-on nincsen fedélzeti számítógép és csak egyszerre egy parancsot fogad el, tehát

a technológiája nagyjából egy pontmátrix-nyomtató szintjén van,

olyan dolgokat is elértek a műholddal, amit korábban senki nem gondolt lehetségesnek.

Ameddig tudnak, próbálkoznak

Egészen pontosan augusztus 10-ig próbálkozhatnak, ekkor halad el az ISEE-3 a Hold mellett. Hogy bele is csapódik, arra nincs sok esély, de nem kizárható ez a forgatókönyv sem. Ha nem csapódik a Holdba, és a hajtóműveit sem sikerül újraindítani, akkor tovább halad a Nap-körüli pályáján, és nagyon sokáig nem jön újra közel a Földhöz.

Azzal viszont, hogy helyreállították a kapcsolatot az ISEE-3 és a Föld között, újra adtak némi feladatot a műholdnak, mert az 17 év hallgatás után megint képes hazaküldeni a mérési eredményeit. Cowing erről ezt mondta a New York Times-nak:

„Van egy B-tervünk is. Ha nem sikerül befognunk, akkor addig hallgatjuk, amíg még beszél.”