Van olyan hülye ember, aki szerint Steven Spielberg levadászott egy dinoszauruszt

internetek
2014 július 11., 17:34
comments 146

steve

A fenti képről egy szellemi fogyatékos gibbon is első blikkre meg tudja mondani, hogy Steven Spielberget ábrázolja a Jurassic Park forgatásán. Az interneten azonban sokan vannak, akiknek lényegesen kevesebb eszük van, mint egy visszamaradott majomnak.

Így történhetett meg, hogy ezt a húsz év után előkerülő képről sokan azt hitték, hogy egy lemészárolt állatot ábrázol. A lavinát Jay Branscomb indította el, aki július 6-án kitette Facebook-oldalára a fotót azzal a felirattal, hogy "szégyenteljes fénykép egy vadászról, aki vidáman pózol az általa lemészárolt triceratops mellett. Osszátok meg, hogy a világ megnevezhesse és megszégyeníthesse ezt az alávaló embert."

Az internet népe pedig követte az utasítást, és 30 000 megosztást és 10 000 kommentet generált a képnek. Sokan pedig olyan komolyan elhitték, amit láttak, hogy dühös kirohanásokat intéztek a hidegvérű gyilkos és állatkínzó ellen, aki kiirtotta a dinoszauruszokat. Ezt így leírva nehéz elhinni, de a Buzzfeed gyűjtése a legostobább megnyilvánulásokból elég meggyőző.

Amire válaszil Branscomb csavart még egyet a dolgon, és még egy képet publikált, amin a dinoszauruszokat gyilkoló férfi egy másik állatfajt bánt.

spielberg

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.