Ezek a majmok ihlették Maurice-t, a jelelő orángutánt a Majmok bolygójában

a hetedik művészet
2014 július 12., 13:59
comments 3
photo_camera Maurice írni tanítja a kismajmokat.

Most jött ki a feltámasztott Majmok bolygója sorozat második része, a Dawn, amiben megint fontos szerep jut Maurice-nak, a jelelni tudó orángutánnak. Az első részben ő kellett a lázadás megszervezéséhez, hogy most mit csinál, azt szerencsére nem tudom elárulni, mert még nem sikerült megnéznem a legújabb részt.

Maurice természetesen kompjuteres trükk, de csak részben. A trükkfelvételek alapja a motion-capture, vagyis egy színész mozogta el a szerepet a felvételeken, és az ő mozgására rajzolták aztán rá az orángutánt.

A színész Karin Konoval, aki minent a seattle-i Woodland Park állatkert orángutánjaitól tanult el.

Konoval az első rész, a Rise előtt járt először az állatkertben. Towant, a hatalmas hímet tanulmányozra. "Pár órája bámultam, amikor szó szerint nekiugrott az ablaknak és hozzászorította az arcát az enyémhez és tanulmányozni kezdett" - mondta. Ez mindössze húsz percig tartott, de Konoval szerint ez volt a kulcs a szerep megértéséhez. "Varázslatos húsz perc volt."

Towan 1968 februárjában született a Woodland Parkban, 122 kilós.

Az állatkert az első rész bemutatása után tudta meg, hogy Towannak mekkora hatása volt Konoval munkájára, ezért 2011 novemberében meghívták, hogy hivatalosan is bemutassák a majomnak.

Ezután a Woodland lett Konoval törzshelye, és a többi orángutánt is tanulmányozni kezdte, hogy mozdulatokat leshessen el tőlük. Nagy hatással volt rá az egyik nőstény, Melati. Konoval sokat festett a majmoknak, és Melati szerette kiválasztani a színeket. "Ahogy Melati nyújtózott a fia, Heran után, hogy kurkászhassa, az részévé vált Maurice-nak is" - mondta.

Melati 1971-ben született a washingtoni National Zoo-ban. 71 kilós. Egy baleset miatt a bal kezén csak két ujja van. Ő a legbarátságosabb, sokat szokott a szabadban játszani.

De Herantól, a fiatal hímtől is tanult. Az új film egyik jelenetében Maurice megérti, amit olvasnak neki, és a megértés pillanatában örömében és izgalmában püffölni kezdi a földet. "Ezt Herantól tanultam. Ha izgalomba jön, például mert végre sikerült teletömnie egy vödröt szénával, pont így üti a földet" - mondta Konoval. A boldogságot jelző tapsot pedig Chintától leste el.

Heran Melati és Towan fia. 1989-ben született. Hatalmas állat, már majdnem akkora, mint az apja, 121 kilós. Chinta Towan ikertestvére. Haját előrefésülve hordja, és jobban szeret a földön lenni, mint a fákon. 69 kilós.

A woodlandi orángutánok mellett még nagy hatással volt rá az atlantai állatkert híres orángutánja, Chantek. Chantek képes jelbeszéddel kommunikálni, ezért Konoval tőle leste el, hogy hogyan használja egy majom a jelnyelvet. Chantek még viccelődött is vele. Amikor azt kérdezte tőle, hogy nem volna-e kedve festeni, a majom visszakérdezett, hogy "mivel", mert nem volt ecsete. (Via The Wire)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.