Édes Amálkám, hallottad? Botrány, én mondom botrány. Ezek a mai nők. Nem, nem a Sárira gondolok, bár ő is megér egy misét. Tudtad, hogy atomkutató? Nő létére…De azt a másikat mondom most, na, tudod, amit a tévében is mondtak. Bebizonyították, hogy a nők kevesebbet keresnek, mint a férfiak. Most mondd meg!

Mit mondasz, Amál!? Nem az a megoldás! Nézd csak meg jobban, erről is a fene nagy egyenjogúság tehet! Ezt értük el. Dolgozhatunk, de elismerés az nyista. Kellett nekünk a fakanalat kormánykerékre cserélni? Egyébként is, milyen kormánykerék, az egész egy hatalmas átverés! Régen bezzeg!

Amálka szomszédasszonya nincs egyedül a véleményével. Egyre-másra belefutunk abba, hogy egy csomó ember szerint régen minden jobb volt, és egyébként is az emancipáció nélkül boldogabbak lennénk, nem volt az jó semmire.

Írtunk már róla, hogy egy keresetből sohasem tudták tömegek biztosítani a polgári jólétet, de most kicsit más irányból is körüljárjuk a kérdést.

Régen mindenki örült annak, ami megadatott neki

Lássuk be, tényleg egészen valószínű, hogy régen tényleg mindenki tökéletesen boldog volt azzal, ami jutott neki. Mert hát a társadalmi elvárások, meg a női szerepek egyértelműek voltak. Ha nőnek születtél, választás például sokáig abban állt, hogy férjhez mész, apácának, vagy később ápoló-, vagy tanítónőnek. Beálltál a neked kijelölt sorba, és éldegéltél boldogan és csakis úgy. A legtöbben nem választhattak. Persze ez azért lehetett így, mert Amál szomszédasszonya szerint akkor még minden nő teljesen egyforma volt. Nem csoda, ha ez az élet szerinte meg is felelt egytől-egyik mindegyiküknek. Akkor bezzeg nem akart mindenki egyéniség lenni.

"Azelőtt" boldogan láttuk el a jószágot, kapáltunk a vegyszermentes kertecskénkben, kenyeret dagasztottunk, szőttünk-fontunk, és gyereket neveltünk egyszerre, másra se vágytunk. Kacagva fogadtuk a bajt is. A szántón szültünk, depressziót nem ismertük, sosem nyafogtunk. Megéltünk tisztességgel, ha az urunk el is itta a kenyérrevalót, megtaláltuk a módját, hogy boldoguljunk. Ha ránkfeküdt, tekert egyet-kettőt, mi meg szültük (és temettük) az apróságokat sorra. Mintha csak angyal tette volna őket a lépcsőre. Mindenki házasságban élt, és mindenki tökéletesen boldog volt ezzel. Nem voltak rossz kapcsolatok, hogy is lehettek volna? Ha szerencsénk volt, nem is vert az apánk, a férjünk. Ma meg? A mai lányoknak nem jó semmi, várják a nagy Őt, vagy még rosszabb, elijesztik szegény fiúkat. Romantikát akarnak, szerelmet, jó szexet, megértő társat, partnerséget a kapcsolatban, házasságban. És ami legrosszabb, még válogatnak is. Hát az apa csak jobban tudja, ki való a lányhoz, nem?

Okos asszony elérte, amit akart

Akkor még a férfiak férfiak voltak, a nők meg nők, akkor voltak még családi értékek. Akkoriban arra fordult a fej, amerre a nyak mondta. Urunk volt nagybetűvel, de mi lehettünk a ház úrnői. Az okos asszonyok akkor is megtalálták a módját, hogy hogy elérjék a céljukat. Kölcsönös tisztelet, meg partnerség, ugyan már! Jó, az igaz, hogy kizárólag az apák voltak a gyerekek gyámjai, ők döntöttek a gyerek sorsáról, az is igaz, hogy a nők sokáig nem rendelkezhettek szabadon a saját vagyonuk felett sem, már ha egyáltalán volt nekik ilyen. Hogy nők száz évvel ezelőtt be sem iratkozhattak érettségit adó iskolába, 1946-ig nem tanulhattak a felsőoktatásban akármilyen szakon, és utazni sem utazhattak egyedül, ahová a kedvük szottyant? Na és? Csak éltek gondtalanul, boldogan.

A szavazati jogról (ami régen szintén nem járt) persze simán lemondanának Amálka komaasszonyai, ezen nem is lovagolnánk feleslegesen.

Azonban senki se higgye azt, hogy az emancipáció tehet arról, hogy a nők tömegeinek munkába kellett állnia. Dolgoztak a nők mióta világ a világ, csak épp pénzt nem nagyon kaptak érte. Aztán szükség lett a női munkáskezekre, ahogy arra is, hogy a lányok is a fiúkéhoz hasonló oktatásban részesüljenek. A mai jólét alapja az, hogy a nők tömegei tanultak, képzettek és fizetett munkát végeznek.

Nem kell mindent neked csinálnod, tényleg nem

Amálka szomszédasszonya ma maradhat otthon a fakanál mellett, ha épp jólesik neki, és ha megengedhetik maguknak. Ha mégsem állnak olyan jól, arról bizony nem az tehet, hogy a férfiaktól "elvették" a munkát a nők. Ha nincsenek meg az ő munkája nélkül akkor viszont tadamm, meg is van neki az a régen volt, vágyott családi és egyéni "jólét", ami száz éve lett volna. Mondjon le a egészségbiztosításáról, a vezetékes vízről, a villanyról, az összes elektromos berendezésről, hordja be a fát, és mosson kézzel, vágja maga a haját, és stoppolja a szakadt ruhát, és mindemellett nevelje a fészekalja gyereket.

Na, erre jó a fene nagy emancipáció, hogy ennél jobban és tovább élsz.

A világ is kinyílt, rengeteg lehetőséget adva. Egy nő ma olyan pályát választ, amilyenhez kedve, ereje, igénye van. Ha akarja, kemény munkával egyenrangú munkatársa, vagy akár felettese is lehet a férfiaknak, igen. Sőt, arra sem kényszeríti senki a mai nőket, hogy munka mellett még az házimunka és a gyereknevelés is az ő dolguk legyen. Tényleg nem. Ezért mondjuk mi is az unásig, hogy az egyenlőséggel a munkamegosztás terén mindenki nyer(ne). Persze sajnáltatni magunkat könnyebb, mint a családfőt rábírni arra, hogy vegye ki a részét az otthoni feladatokból, ahelyett hogy fogcsikorgatva, de kiszolgálnánk, mint egy kisgyereket.

Amálka, üzenjük a szomszédasszonynak, hogy neki sem muszáj így tennie.

A szomszédasszony lenne a legjobban megdöbbenve, ha elvennék tőle mindazt, amiért a szerinte csak bajt okozó feministák megharcoltak. Helyette. Érte.

Kép: Fortepan

További nőkkel kapcsolatos híreket, érdekességeket találsz a feminfo facebook oldalán. Tetszik?