Alig másfél hónapja van új kormány, de máris megszorít

2014 július 17., csütörtök 6:15
119

Az államháztartási hiány megugrása miatt 110 milliárd forintos belső zárolást hajt végre az állam, jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A cél az, hogy így mindenképpen tartani tudják a 2014-re tervezett, 2,9 százalékos hiányt.

A kormányzati kiadásokból elrendelt 110 milliárd forintos zárolásból a minisztériumokra 39,5 milliárd forint kötelezettség vonatkozik, számottevően csökken a rendkívüli kormányzati intézkedések tartaléka, és az intézkedés jelentős mértékben érinti a Beruházási Alap kiadásait, továbbá vonatkozik az elkülönített állami pénzalapokra és a vagyonkezeléssel kapcsolatos kiadásokra.

Varga mindezt a Magyar Közgazdasági Társaság és a Költségvetési Tanács konferenciáján jelentett be, ahol rról beszélt, hogy

jók a növekedés alapjai.

És hogy a megszorításokra azért van szükség, mert a magyar gazdaság egyszerűen túl jól teljesít. Varga egyébként legutóbb alig két és fél hónapja jelentette be, hogy nem lesz megszorítás-

"A kedvező gazdasági adatoknak államháztartási szempontból vannak kedvezőtlen hatásai is. A vártnál alacsonyabb infláció például negatívan érinti a költségvetést, mivel a jövedéki adó, valamint az áfa-bevételeknél elmaradást okozott."

Az NGM közleménye szerint

"sem a családokat, sem a lakosságot, sem a vállalkozókat, sem az önkormányzatokat nem érintik az intézkedések."

A "megszorítás" kifejezést továbbra is kényesen kerüli az államapparátus.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt