Bezár a komáromi Nokia, 2000 ember kerül az utcára

gazdaság
2014 július 17., 10:42
comments 146

A Népszabadság úgy tudja, novemberben áll le végleg a gyár, de a leépítéseket már szeptemberben elkezdik. A Nokia 15 éve létesítette komáromi üzemét, aminek termelését most feltehetőleg Ázsiába viszik.

Ezzel legalább 1600 munkahely megszűnik, de mivel a döntés érint beszállítókat és éppen inaktív dolgozókat is, az érintettek száma 2000 felett lehet. A kivonulás nem csak a munka nélkül maradókat érinti, hanem Komárom városát is, ahol a költségvetés jelentős részét a Nokia által befizetett iparűzési adó jelentette.

A Népszabadság szerint a magyarországi gyár bezárása része lehet a tulajdonos Microsoft nagy átszervezésének, amelynek célja a társaság működésének optimalizálása. És hogy a komáromi egység bezárása azért sem meglepő, mert az utóbbi időben nem sikerült jelentősebb részesedést szereznie az új termékek gyártásából.

A Microsoft egyébként éppen ma jelentette be, hogy a cég történetének legnagyobb leépítésének keretében világszerte 18 000 munkahelyet szüntetnek meg.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.